Még csak tervezik, hogy mi legyen, de máris csúszik a Blaha felújítása

POLITIKA
2019 február 18., 11:37
comments 26

Még el se kezdődött, máris csúszik a Blaha Lujza tér felújítása, írja az Mfor az alapján, hogy az Európai Közbeszerzési Értesítő friss számában közzétették a szerződés módosítását.

A tér felújítására tavaly nyáron kötött szerződést a BKK a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. és az UVATERV konzorciumával. A konzorcium már októberben jelezte, hogy rajtuk kívül álló okokból nem fogják tudni tartani a határidőket - ez most már a módosított szerződésben is megjelenik. Az új szerződés szerint az eredetileg tervezett 185 helyett 285 napjuk lesz a megbízás teljesítésére.

Októberi tájékoztatásuk szerint a késések oka például, hogy bár október elején összehívták, nem ült össze a projektet irányító bizottság, így az egyes, az engedélyezési tervek véglegesítéséhez szükséges elengedhetetlen döntések nem születtek meg - azok hiányában pedig sem tervezni, sem a terveket engedélyeztetni nem lehetett. Az Mfor cikke szerint arról nincs információ, hogy a BKK szerint behozató-e a késés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.