A Honda bezárja angliai gyárát

Bejelentette kedden angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021-ben - az előző napi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban - számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.

A cég keddi hivatalos közleményében nem esik szó arról, hogy a döntés összefüggésben lenne a brit EU-tagság március végén esedékes megszűnésével. Ian Howells, a Honda európai üzletágának alelnöke a BBC rádiónak nyilatkozva kedden ki is jelentette, hogy az angliai üzem bezárása nem kötődik a brexithez, a lépést az autóipar előtt álló globális kihívások diktálták.

Hacsigo Takahiro, a Honda japán járműgyártó elnök-vezérigazgatója meghajol a vállalat tokiói központjában tartott sajtótájékoztatója végénFotó: Tetsu Joko/The Yomiuri Shimbun

Howells szerint - és erre a hivatalos keddi bejelentés is kitér - a Hondának nagyon gyorsan át kell helyeznie a hangsúlyt az elektromos autók gyártására, egyrészt a vásárlói igények, másrészt a szabályozási környezet változásai miatt.

"Mindig is úgy tartottuk, hogy a brexiten majd valahogy túljutunk, de ezekre a globális változásokra reagálnunk kell" - tette hozzá a cég európai alelnöke.

A Honda azonban a közelmúltban többször is figyelmeztette a brit kormányt az esetleges szabályozatlan brexit termelési kockázataira.

A cég nemrégiben bejelentette, hogy áprilisban hat napra leállítja nagy-britanniai üzemének termelését, annak érdekében, hogy a Swindonban működő gyár felkészülhessen a lehetséges logisztikai és határellenőrzési problémákra, mindenekelőtt a beérkező részegységek esetleges szállítási késedelmére.

A vállalat szakértői nem sokkal korábban, a londoni alsóház szakbizottsági meghallgatásán felhívták a figyelmet arra, hogy a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek a kamionok az uniós beszállítóktól származó részegységekkel, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van.

A Honda illetékesei szerint ha az Európai Unióból érkező részegység-behozatalt az esetleges megállapodás nélküli brexit miatt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme éves szintre számolva 850 ezer font (csaknem 310 millió forint) halmozott veszteséget okozna a cégnek a tovagyűrűző fennakadások miatt.

Két hete egy másik japán autóipari óriáscég, a Nissan bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem az angliai Sunderlandben működő üzemében kezdi meg új X-Trail modelljének gyártását.

Gianluca de Ficchy, a Nissan európai részlegének elnöke közölte: a döntésnek üzleti okai is vannak, de az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni brit kapcsolatrendszer bizonytalanságai sem segítik a Nissan és más hasonló vállalatok további angliai tevékenységének tervezését.

A Toyota nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül "zuhan ki" az EU-ból, és emiatt akár csak egyetlen részegység nem érkezik meg időben valamelyik EU-beszállítótól, akkor lehetetlenné válik az autógyártás az angliai üzemben a fennakadás idejére.

Marvin Cooke a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: a Toyota angliai gyárába átlagosan 37 percenként érkeznek a kamionok az európai beszállítók által gyártott részegységekkel, és akár egynapi leállás is komoly veszteségeket okozhatna, mivel az üzem napi termelési értéke 12 millió font (4,4 milliárd forint). (MTI, BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.