250 millió dollárra perli a Washington Postot a diák, akit azzal vádoltak, hogy inzultált egy őslakost

Januárban óriási vihart kavart egy videó, melyen az látható - legalábbis első blikkre úgy látszott -, hogy kentucky-i diákok egy abortuszellenes tüntetésükről leválva egy más ügyben tiltakozó őslakos amerikait heccelnek. A sztori hamar érdekes fordulatot vett: bár most sem lehet tudni pontosan, mi hogyan történt, de egy másik szemszögből úgy tűnik, az összecsapás azzal kezdődött, hogy az antiszemita Fekete Héber Izraeliták szekta tagjai rátámadtak az őslakosokra.

A videó főszereplője, a 16 éves Nicholas Sandmann a Reuters szerint kedden beperelte a sztoriról tudósító Washington Postot jóhírnév megsértéséért. Arra hivatkozik, a lap szándékosan hamisan vádolta rasszista indíttatású cselekménnyel, ezért 250 millió dolláros, azaz úgy 70 milliárd forintos sérelemdíjat követel. 2013-ban Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere pontosan ekkora összeget fizetett a Washington Post tulajdonjogáért.