A fiam meg akart halni, azért követte el ezt az őrültséget - mondta a szökött rab édesanyja

bűnügy
2019 február 25., 08:53

Nekem meggyőződésem, hogy a fiam meg akart halni, azért követte el ezt az őrültséget - nyilatkozta a Blikknek a február 15-én a Fővárosi Törvényszékről elszökött rab, Sz. Károly édesanyja.

Sz. elvette a rá vigyázó bv-őr fegyverét, majd zsákmányolt egy autót, és menekülni kezdett. Fordulatos üldözés után a rendőrök meglőtték. Sz. éppen a börtönbüntetését töltötte bankrablásért, de közben egy másik eljárás is indult ellene garázdaság miatt, ennek az ítélethirdetéséről szökött el.

photo_camera Sz. Károly balra a rendőrségi felvételen Fotó: police.hu

Édesanyja most azt mondta, Sz. Károly Kőbánya egyik legszegényebb részén élt az édesanyjával egészen addig, amíg 2017-ben le nem tartóztatták. Korábban rossz társaságba keveredett, apa nélkül nőtt fel. “Biztos, hogy az erős kéz is hiányzott neki, pont ami megállíthatta volna, amikor 18 évesen elindult a lejtőn” - mondta. Amikor az első ügye után szabadult, azt mondta, hiányzik neki a börtön. Az anya attól fél, már nem éri meg a fia szabadulását.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.