A franciák 55 százalékának elege van a sárga mellényes tiltakozókból, Macron népszerűsége pedig nőtt

Miközben a sárga mellényes tüntetések sosem vittek annyi embert az utcákra, mint sok más tömegtüntetés Franciaországban (november 17-én 300 ezren vehettek részt), a közvélemény-kutatások eddig azt mondták, a többség támogatja a tiltakozásokat.

De a France Inter rádió és a L'Express magazin vasárnap közölt felmérése szerint már a francia állampolgárok 55 százaléka azt szeretné, hogy a sárga mellényes tiltakozók hagyják abba a heti tüntetéseiket. Novemberben egy hasonló felmérés még azt mutatta, hogy a válaszolók 66 százaléka támogatta a tüntetőket, de minden héttel csökkent a támogatottság.

Sárga mellényes tüntetők a párizsi diadalív előtt 2018. december 1-én.Fotó: Alain Jocard/AFP

A francia Local azt írja, hogy a népszerűségvesztést többek között a tüntetések erőszakossága és az olykor a tüntetők között felbukkanó antiszemitizmus is okozhatta, illetve újságírók és rendőrök ellen elkövetett támadások is. Az is felmerült, hogy a többségnek nem tetszik, hogy a korábban kisebbségbe szoruló jobb- és baloldali radikálisok nagyobb szerephez jutottak a tüntetéseken.

Eközben egyébként Emmanuel Macron elnök népszerűsége nőtt, míg a tüntetések elején történelmi mélypontra jutott, az utóbbi felmérések szerint már jobb a megítélése: 32 százalék gondolja azt, hogy Macron „jó elnöke a köztársaságnak”, ami majdnem az a szint, amit a tiltakozások előtt elért. Macron igyekszik megnyerni a választókat, az elmúlt hetekben országszerte helyi polgármesterekkel vitázott a nemzeti konzultációja részeként.

Fotó: Thibault Camus/AP

Annak ellenére, hogy Macron tetszési mutatója nagyot zuhant a 2017. májusi megválasztása óta, a felmérések (Ipsos, Harris) azt mutatják, hogy a pártja, a Köztársaság Lendületben (LREM) végezhet az élen a májusi EP-választásokon. Ha most tartanák az EP-választásokat, Macron pártja 22-24 százalékkal végezne az élen a 19-20 százalékos támogatottságú Marine Le Pen vezette, radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) (korábban Nemzeti Front) előtt. A januárban még 7,5 százalékon álló, kormány- és elitellenes sárgamellényesek csak alig 3 százalékra számíthatnának. A harmadik helyen végezne a jobbközép Köztársaságiak listája 10-12 százalékkal, a 8-9 százalékra becsült Zöldek előtt, akiket a radikális baloldali Lázadó Franciaország (7,5-8 százalék) és a szocialisták (6 százalék) követnek a kisebb szuverenista, illetve baloldali pártok előtt. (Local, MTI)