Megakadályozta a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja az ápolók és a bölcsődei dolgozók béremelését a XV. kerületben

Tbg
politika
2019 február 27., 08:38
comments 258

Késő estébe nyúló vita után nem sikerült elfogadni az idei évi költségvetést a XV. kerületben. Ez többek között azt jelenti, hogy a kerületben egyelőre elmarad az a 9,3 százalékos közalkalmazotti béremelés, amellyel a kerületből való elvándorlást igyekeznének megakadályozni.

„A költségvetés nemcsak béremelésből és egészségügyből áll. Példátlannak tartom, hogy az intézményvezetők próbálnak itt ránk nyomást gyakorolni, ilyen korábban soha nem volt. Béremeléssel és egészségüggyel érvelnek, és azt várják el, hogy a saját körzetünk ellen szavazzunk” - mondta a több órás vita egyik pillanatában Lehoczki Ádám, a Fidesz-KDNP képviselője. (A vita itt megnézhető, Lehoczki erről 4:26:25-kor beszélt.)

A fideszes képviselő azon akadt ki, és emlegetett „nyomásgyakorlást”, mert a képviselőtestület keddi költségvetési vitájában több, a kerületben működő közintézmény vezetője is felszólalt a béremelést és egyéb fejlesztéseket is betervező költségvetés mellett.

Nem valami óriási összegről van szó egyébként, 1200 közalkalmazott havi bérét 20-25 ezer forinttal emelnék, amit cafetéria és egyéb juttatásokkal egészített volna ki az új költségvetés.

Ezzel a költségvetéssel ott tartunk, hogy egy szakmunkás bruttó bérét 250 ezer forintra terveztük, egy felsőoktatású végzettségű dolgozó minimálbérét 300 ezer forintra. Ezt lehet kritizálni, de jogosultságát nem vitatta senki, az intézményeink működőképességét kell biztosítanunk, meg kell akadályoznunk az elvándorlást akkor, amikor egy Tescóban vagy egy Aldiban a pénztárosi fizetés nagyobb, érvelt a több kerületi intézményt igazgató Gazdasági Működtetési Központ főigazgatója, Bárkai Katalin.

A Rákos úti rendelőintézet, SZTK vezetője hasonlóképpen próbálta megbékíteni a képviselőtestületben az egyenlő erőviszonyok miatt hadakozó kormánypárti és ellenzéki képviselőket (RÁTE, DK, LMP, Liberálisok, MSZP, független).

„Míg önök itt egymással harcolnak, mi szeretnénk a betegeinkért harcolni” - kezdte beszédét Buzna Andrea, majd elmondta, hogy a várólisták csökkentését szeretnék elérni új gépek beszerzésével, köztük egy CT-berendezéssel, illetve szeretnék valamennyire rendezni a bérét az intézet 200 dolgozójának, nemcsak az orvosoknak, az asszisztenseknek és a takarítónőknek.

A Fidesz-KNDP képviselőcsoportja azzal próbált érvelni, hogy nincs erre pénze a kerületnek, jóllehet az előterjesztés szerint saját forrás áll a rendelkezésre.

A kormánypártiak nemcsak a béremelést, de egyéb - nem túl költséges - javaslatokat is leszavaztak, így például Szilvágyi László LMP-s képviselő módosító előterjesztéseit, amelyben kerületi akadálymentes térkép elkészítését javasolta.

Agárdi János (Fidesz-KDNP) szerint erre sincs szükség, hiszen a járdákat lehetetlen felújítani, mivel egy négyzetméter felújítása 18 ezer forint, ami az egész kerületre vetítve nagyon nagy tétel. Szilvágyi arra kérte a képviselőt, hogy próbálja meg értelmezni az előterjesztését: azért kell az akadálymentes térkép, hogy a kerekesszékesek, babakocsit tologatók el tudják kerülni a felújítás elmaradása miatt fennálló akadályokat. De ugyanígy ellenezték az LMP-s forgalomcsillapítási tervezésekre szánt - zebrák, biztonságosabb kereszteződések kialakítására szánt - összegekről szóló javaslatait.

A kerületi jegyző, a volt belügyminiszter, Lampert Mónika ismertette, hogy ha nem fogadják el április 1-ig a költségvetést, a kerület eleshet az állami központi támogatástól is, sőt végül az önkormányzat önrendelkezési joga is sérülhet, hiszen a kormányhivatal átveheti a költségvetés megtervezését a kerülettől.

A szavazáson nemcsak a Fidesz-KNDP, de a frakcióból és a pártból is belső harcok miatt kizárt függetlenek is nemmel szavaztak, azaz újra zárni tudott a helyi Fidesz, jóllehet a szakadárok közül pár nappal korábban még támogatták a polgármester, Németh Angéla (RÁTE) előterjesztését.

A fideszesek azt hangsúlyozták, az ellenzék csak kampányol.

A kerületi Fidesz vezetését nem olyan régen cserélte le Orbán Viktor, László Tamás helyére a kerület volt alpolgármesterét, Pintér Gábort jelölve ki a helyi pártszervezet irányítására.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.