Trump korábban kis rakétás embernek, ma már a barátjának nevezi Kim Dzsongunt

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren a barátjának nevezte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt, akit másfél éve még csak úgy gúnyolt, hogy „kis rakétás ember”. Trump szerint hatalmas lehetőség előtt áll Észak-Korea, ha végrehajtja a nukleáris leszerelést.

Trump az észak-vietnami Hanoiból, az újabb vezetői szintű amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó helyszínéről írta a posztját, ami szerint Vietnam virágzik, Észak-Korea pedig rövid időn belül ugyanezt élhetné meg, ha végrehajtaná a nukleáris leszerelést. A történelemben szinte páratlan lehetőség előtt áll Észak-Korea és a barátja, Kim Dzsongun – írta Trump.

A legnagyobb kérdés az, hogy a vietnami csúcson a kedélyeskedésen és a bókoláson túl Trumpnak és Kimnek sikerül-e előrelépést elérnie az észak-koreai atommentesítésben, aminek a folyamata tavaly nyáron megakadt.

Kim és Trump 2018. június 12-én Szingapúrban.Fotó: Saul Loeb/AFP

Megfigyelők szerint a tavalyi szingapúri csúcson Kim valamennyire megvezette Trumpot az atommentesítésről szóló ígéretével, valójában az amerikai szankciók feloldását akarta kiédesgetni az elnöktől. Több magas rangú amerikai tisztviselő is arra az álláspontra jutott az utóbbi időben, hogy Phenjannak esze ágában sincs megválni az atomfegyverétől, mert az az egyetlen aduja a nemzetközi közösséggel, így az USA-val folytatott tárgyalásain. A szingapúri találkozón nem esett szó az atomfegyver-mentesítés részleteiről, az ellenőrzés módjáról és a menetrendjéről sem.

A Fehér Ház közölte: Trump és Kim helyi idő szerint kora este (közép-európai idő szerint 11:30-kor) folytat egy rövid, 20 perces megbeszélést négyszemközt, amit díszvacsora követ. (MTI)