Az ÁSZ felszólította az MSZP-t, hogy ne használja őket kampánycélra

POLITIKA
2019 február 28., 17:55
comments 100

„Az ÁSZ felszólítja a Magyar Szocialista Pártot, hogy ne használja kampánycéljaira a független Állami Számvevőszéket”

– közölte az ÁSZ, ami a Demokratikus Koalíciótól pedig azt kérte, tartsa be a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Az ÁSZ a közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a törvény szerint most nincs kampányidőszak.

Az ÁSZ arra reagált, hogy Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az ÁSZ vizsgálatát követeli, mert a kormány közpénzből a Fidesz EP-választási kampányát támogatja.

Arra utalt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter – aki Domokos László ÁSZ-elnökhöz hasonlóan korábban fideszes képviselő volt – a BBC-nek adott interjúban a napokban bevallotta, hogy a kormány a Brüsszel-ellenes plakátokkal (amik hivatalosan tájékoztató jellegűek) választási kampányt folytat, hiszen szerinte kampányidőszak van.

A magyar kormány 2019. februárban kezdett, EU-ellenes plakátkampánya
photo_camera A magyar kormány új, EU-ellenes plakátkampánya.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is azt mondta a sajtótájékoztatóján, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul, mert úgy értékeli, a kormány tiltott kampányt folytat.

Az ÁSZ a közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az EP-választás kampánypénzeinek tekintetében az ÁSZ-nak nincs ellenőrzési hatásköre. A pártokra, mint jelölő szervezetekre, illetve a kampánypénzek felhasználására vonatkozóan az ÁSZ kizárólag az országgyűlési választásokkal kapcsolatban végezhet ellenőrzést a vonatkozó törvényi előírások szerint.

A választási eljárásról szóló törvény előírása szerint a választási kampányidőszak a szavazás napja előtti 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart. Ez azt jelenti, hogy a törvény szerint most nincs kampányidőszak – írta az ÁSZ.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke felszólal a Zsigmond Király Egyetem Versenyképesség 2018 című, a versenyképesség, az innováció és az oktatás témakörében megrendezett konferenciáján 218. május 17-én.
photo_camera Domokos László, az ÁSZ elnöke felszólal a Zsigmond Király Egyetem Versenyképesség 2018 című, a versenyképesség, az innováció és az oktatás témakörében megrendezett konferenciáján 218. május 17-én. Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Mondjuk az Állami Számvevőszéknek nem is attól kell tartania, hogy ez a párt él vissza a szervezettel. :-D

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.