Idén már nem lesz Valyo Kikötő

Budapest
2019 március 03., 18:40
comments 60

„Mindent megtettünk, hogy folytathassuk idén is, viszont az elmúlt napokban végül döntés született: a Kikötő a hamarosan épülő Budapesti Atlétikai Aréna építési, felvonulási területe lesz, ezért nem tudják a továbbiakban bérbe adni” - írták a tavaly a Rákóczi-híd pesti hídfőjénél üzemelő Valyo Kikötő szórakozóhely üzemeltetői a Facebookon.

„A Valyo Kikötő egy ideiglenes helyszín volt, egy ideje parlagon heverő állami terület. A fejlesztésére több elképzelés született, a jelenlegi tervek szerint az olimpiai pályázat visszavonását követően a 2023-as Atlétikai Világbajnokság stadionját tervezi ide a kormányzat.”

link Forrás

 A Valyo Kikötő ezért 2019-ben egyetlen nyitóbulit tart, ami egyszerre lesz záróbuli is, március 15-én. Igaz, a szervezők azt ígérték, hogy ha még vasárnap összejön 1300 érdeklődő az esemény Facebook-oldalán, akkor kétnapos lesz a buli.

A Valyo, azaz a Város és Folyó Egyesület 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy a budapestieket közelebb hozza a Dunához, és bátorítsa őket a folyópart birtokbavételére, ezzel egy kicsit élhetőbbé téve a magyar fővárost. Az egyesület több programot szervezett a lezárt Szabadság-hídon is. (via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.