Gratuláljunk magunknak: „Mészáros Lőrinc” lett a világ 2057. leggazdagabb embere

gazdaság
2019 március 05., 12:38

Kedden jelentette meg az amerikai Forbes magazin mértékadó listáját a világ leggazdagabb milliárdosait rangsoroló listáját. A 2135 milliárdos közül a leggazdagabb Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa lett a maga 131 milliárd dolláros vagyonával. Őt a dobogón Bill Gates és Warren Buffett követik. Donald Trump szerény, 3,1 milliárd dolláros vagyonával a fasorban sincs.

Van viszont a listának két magyar szereplője is. 1,1 milliárd dolláros (307 milliárd forintos) vagyonával Csányi Sándor az 1941. helyen osztozik sokadmagával, „Mészáros Lőrinc” pedig kereken 1 milliárd dollárjval (279 milliárd forint) a 2057. helyen található.

Ahogy a Forbes is utal rá, Mészáros karrierje és meggazdagodása szétválaszthatatlan régi ismerősétől, Orbán Viktor pályafutásától. Az adatlapja még a híres mondását is idézi, amelyben az egykori gázszerelő a jóistennek, a szerencsének és a miniszterelnöknek tulajdonította saját teljesítményét.

Érdekes egyébként, hogy a nemzetközi Forbesnál Csányi még előzi „Mészáros Lőrinc”-et, mivel a lap magyar kiadása idén már az utóbbit azonosította a leggazdagabb magyarként.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.