„A kibaszott életemért küzdök” - közölte elcsukló hangon a gyerekek szexuális zaklatásával megvádolt R. Kelly

bűnügy
2019 március 06., 12:53
comments 100

Elcsukló hangon tagadta a CBS Newsnak adott interjújában R. Kelly, hogy gyerekeket zaklatott volna szexuálisan. Az énekes ellen tíz pontban emeltek vádat azzal, hogy négy áldozatát is szexuálisan zaklatta úgy, hogy három közülük a történtek idején még fiatalkorú volt, a legfiatalabb mindössze 13 éves.

link Forrás

"Nem csináltam ezt a dolgot, ez nem én vagyok, a kibaszott életemért küzdök" - közölte könnyeivel küszködve Kelly, akiről évtizedek óta pletykálják, hogy gyakorlatilag szexrabszolgaságban tart fiatal korú lányokat, akinek az életük minden aspektusát kontrollálni próbálta.

A vádirat szerint egyikükkel 2008-ban, bírósági tárgyalása után találkozott. Akkor gyerekpornográfiával vádolták.

Kelly ellen a Túlélni R. Kellyt című dokumentumfilm bemutatója után léptek fel az illinois-i hatóságok. A filmben többek, köztük az áldozatok szülei vádolták azzal az énekest, hogy akaratuk ellenére tart fogva fiatal nőket szektaszerű körülmények között.

Kelly az interjújában folyamatosan arra hivatkozott, hogy annak idején felmentették a gyerekpornó vádja alól. "Legyőztem az ügyet. És ha legyőzöd az ügyet, akkor nem lehet újra beperelni emiatt, ez nem fair" - mondta. A CBS News riportere ekkor emlékeztette rá, hogy az a tárgyalás teljesen más esetekről szólt, vagyis semmi köze a mostani ügyhöz. Amire Kelly azt felelte, hogy de ezek a vádak nem igazak. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.