Mióta Sesztákot kitették a kormányból, a kedvenc építőcége sorra bukja a beruházásokat

gazdaság
2019 március 08., 08:35
comments 83

Seszták Miklós kedvenc építőipari cégének sikerszériája az állami megbízásokkal valahogy egyből megszakadt, amint a fejlesztési minisztert lecserélték tavasszal. A 24.hu most arról ír, hogy a Penta Industry Kft.-t nem sokkal azután, hogy Kisvárdán, az ottani stadion építésének utolsó szakaszában kitették a beruházásból, most a csúszás miatt Szolnokon is bukták az atlétikai csarnok építését.

A Pentával még 2017 októberében szerződtek az atlétikai centrum kivitelezésére, az akkor még jól futó cég vállalta, hogy egy 8 sávos rekortán burkolatú, nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas pálya, egy 512 férőhelyes lelátó és egy atlétikai iroda-öltözőt épít fel. Igaz, hogy Szolnoknak akkor még nem volt pénze a létesítményre, de a kormány hamar átvállalta a költségeket és nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá is nyilvánította a létesítményt.

Ugyanakkor a lap szerint az építkezés már tavaly nyáron csúszott, és végül 2018 novemberében, 40 százalékos készültségi foknál állt le, amikor az eredeti tervek szerint már át kellett volna adni az egészet.

Végül Szalay Ferenc szolnoki polgármester felhatalmazást kapott, hogy pénzügyileg átvilágítsa a projektet, és 135 millió forintos késedelmi és meghiúsulási kötbért hajtson be a cégen, ami komoly csapást jelent a Pentának. A cégtől egyébként a kisvárdai stadion elcsúszása miatt is 500 milliós kötbért követelnek, valamint a beruházási díj 240 milliós utolsó részletét nem fizetik ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.