Elfogták a tolvajokat, akik egy Fiatba gyömöszöltek és elloptak egy pónilovat

bűnügy
2019 március 10., 19:40
comments 266

A rendőrség honlapján azt írja, hogy vasárnap elfogták azt a két embert, akit egy póniló ellopásával gyanúsítanak. 

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, ismeretlenek egy Gyál és Vecsés vonzáskörzetében lévő tanyáról elloptak, és - ahogy arról fotó készült - egy Fiat Punto hátsó ülésére tuszakoltak egy pónicsikót, amit aztán magukkal is vittek. 

Félő volt, hogy a fiatal - alig egyhónapos - állat elpusztul, ha nem jut időben vissza az anyjához, de szerencsére két nap alatt - Dányon - a rendőrök megtalálták, és visszajuttatták a gazdájának.  

A póni tulajdonosának barátja, aki elindította az ügyet azzal, hogy kiposztolta az ellopott állat történetét, az ügy kipattanásakor azt mondta: a feltételezett tolvajok drogfüggők, akik néhány tízezer forint reményében lovasították meg a pónit. 

A rendőrség vasárnap este honlapján közölte, hogy a ló megtalálása után a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfit, a 22 éves Sz. Ádámot és a 20 éves K. Kevin ellen elfogatóparancsot adtak ki, két nappal később pedig meg is találták őket: 

„A vecsési rendőrök 2019. március 9-én az esti órákban Vecsésen, egy ház padlásán elfogták a két fiatalt, majd előállították őket a Monori Rendőrkapitányságra. A nyomozók Sz. Ádámot és K. Kevint gyanúsítottként hallgatták ki, velük szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytat eljárást lopás vétség miatt.” (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.