Szél Bernadett feljelentette a plakátkampányt, erre behívták a rendőrségre

POLITIKA
2019 március 13., 11:10
comments 229

Szél Bernadett független parlamenti képviselő hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt feljelentette "az önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel" kampány mögött álló ismeretlen tettest.

A képviselő feljelentése szerint ez a kampány a kormánypártok érdekeit szolgálja, és az EP-választás kampányának a része. Holott a kormány tájékoztató kampánynak nevezi. A kormány nem folytathatna a törvény szerint pártpropagandát, azonban a kampány egyértelműen annak tűnik. 

A hűtlen kezelés a feljelentése szerint azért valósult meg, mert kár érte az államot, hiszen magánérdekek mentén, konkrét pártok javára használták fel a kampányra költött közpénzt. A hivatali visszaélés pedig úgy valósulhatott meg, hogy a kampány mögött állók visszaéltek kormányzati hatalmukkal, amikor jogtalan előnyhöz segítették az EP-választáson a Fideszt és a KDNP-t. (A feljelentés teljes szövegét itt olvashatja.)

Szél a feljelentést Polt Péter legfőbb ügyésznek címezte. A február 22-én feladott levélre most reagáltak: a képviselőt csütörtökre meghallgatásra idézték a rendőrségre.

Szél Bernadett.
photo_camera Szél Bernadett. Fotó: botost/444.hu

Szél azt mondta a 444-nek, hogy meglepte, hogy őt hívták be, mert szerinte a kampány körülményeiről a Rogán Antal felügyelte Miniszterelnöki Kabinetirodán sokkal többet tudhatnak, hiszen ott rendelték meg.

Szijjártó Péter külügyminiszter a BBC-nek február 25-én - tehát már Szél feljelentése után - elismerte, hogy a tájékoztatási kampányként elkönyvelt reklámhadjárat valójában az EP-kampány része:

"Hát először is ez egy választási kampány, úgyhogy nem kellene meglepődni azon, hogy plakátok jelennek meg közterületeken” - fogalmazott

Szél feljelentése emlékeztet arra, hogy a kampány már csak azért sem lehet tájékoztató jellegű, mert "a kommunikáció tárgyát képező brüsszeli tervek nem léteznek". Az Európai Bizottság is kiadott egy közleményt, amely szerint a kampány "elferdíti a valóságot".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.