Útban lehet az Erzsébet-tábornak, bezárhatják a zánkai iskolát

oktatás
2019 március 13., 12:23
comments 199
  • Két évvel ezelőtt még az alapító okiratot is módosították, és új szakirányú képzést vezettek be a zánkai Egry József Szakgimnáziumban, most azonban nagyon úgy tűnik, szeptemberben bezárják az egészet, és szélnek eresztik a több mint 100 diákot és 30 pedagógust. 
  • Az iskolához két kollégium is tartozik, a gyerekek második otthonuknak tekintik az intézményt. 
  • A tanulók és szüleik kétségbeesetten keresik a megoldást, ha tényleg bezárják, sok diáknak az érettségi évében kell új iskolát keresnie. 
  • A szakgimnázium és a kollégium épületei a zánkai Erzsébet-tábor területén fekszenek, melyet 2020-ra teljesen megújítanak. 
  • Elvileg úgy volt, 2020 szeptemberéig maradhatnak, de most nagyon úgy néz ki, menniük kell.

A 444.hu értesülései szerint az iskola igazgatóját váratlanul magához hívatta a minisztérium illetékese, és közölte vele, hogy nincs tovább. Bár még nem jelentették be, az érintettek már mind tudnak a döntésről. Úgy tudjuk, szerdára rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze, ahol hivatalosan is tájékoztatják a szülőket arról, hogy új helyet kell keresniük gyerekeiknek.
Az Erzsébet-táborok fejlesztéséről eddig is tudni lehetett, a zánkai és a fonyódligeti táborokra a kormány 26 milliárd forint fejlesztési forrást biztosított, az Európai Unió pedig 13,5 milliárdot adott A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok elnevezésű projektre, melynek célja, hogy „még több módon és még több hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, valamint fogyatékossággal élő tanuló számára váljanak elérhetővé az Erzsébet Táborok programjai.”
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány honlapján azt írják, a zánkai fejlesztés során az összes lakóépületet felújítják, új közösségi terek jönnek létre, a sportcsarnokot, az éttermet és a színháztermet is fejlesztik. A táboroztatást a munkálatok állítólag nem akadályozzák.

A diákok el vannak keseredve, Facebookon eseményt szerveznek az Egry megmentése néven, sokan személyes bejegyzésekben kérik, valaki segítsen nekik, és akadályozzák meg a szakiskola váratlan bezárást. 

„... tegnap tudtuk meg a hírt, miszerint 2020-tól bezárják az iskolát, nem törődve sem az itt tanulókkal, sem az itt tanítókkal... közel 160 diák jövőképét rombolják le, csak mert több turistát szeretnének az Erzsébet táborba és újításokat terveznek. több tanár is munkanélkülivé válik. Egy tollvonással meg akarják ezt az egészet szüntetni, mellesleg őket nem érdekli hogy az itt tanulók hol fogják befejezni a tanulmányaikat.
Nekünk ez a második otthonunk. (...) Sok mindent nem tudunk tenni az iskoláért, mi mégse tudunk ölbe tett kézzel ülni és nézni ahogy tönkreteszik a jövőnk.. Tudom, ti se tudjátok megváltani a világot, de szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna, hogy mit akarnak művelni velünk” - írja az egyik diák, aki kéri, minél többen osszák meg posztját. 

Az egyik szülő arról ír, nem tudják, mi a bezárás pontos indoka, de azt gyanítják, összefüggésben lehet az Erzsébet-tábor fejlesztésével. 

link Forrás

„Miért nem szempont, hogy egy nagyon jó iskolát tesznek tönkre, öko-iskola, jó közösség, magas szakmai szint, odafigyelő nevelés, családias környezetben. Hogyan tehetik meg 120 gyerekkel, hogy így felborítják az életüket, a terveiket a lelki világukat? Hogyan fordulhat elő, hogy hagyják az iskolát toborozni? A felvételi rendszerben diákokat hitegetni, két éve még alapító okiratot módosítani, egy új szakirányú képzést bevezetni, majd megszüntetni? Nem reménykedünk nagy eredményekben, nem várunk sokat a mai naptól, azon kívül hogy a szülők egész biztosan nagyon dühösek, nagyon tehetetlenül fognak megalázva, becsapva tombolni” - írja.

Az ügyben kérdéseket tettünk fel az intézmény vezetőjének és fenntartójának is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.