A dolgozók 70 százaléka sztrájkol a Hankooknál

A Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kedden délután kezdődött munkabeszüntetésben a dolgozók 70 százaléka vesz részt, a termeléskiesést a cég a nappali munkarendben foglalkoztatottak munkaidejének növelésével próbálja csökkenteni - mondta a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Székely Tamás hozzátette, főként a több műszakban dolgozók vesznek részt a sztrájkban, az egyműszakos munkarendben foglalkoztatottak nagy része felvette a munkát. Emiatt a cég vezetése módosította a nappali munkarendben dolgozók munkaszerződését, annak érdekében, hogy több műszakba is be lehessen osztani őket.

A Hankook rácalmási üzemeFotó: Szilard Koszticsak/AP

A bértárgyalások előmozdítása érdekében a szakszervezet kérte a Hankook magyar vezetését, hogy vegyék fel a kapcsolatot a vállalat dél-koreai tulajdonosával. A kérésnek azonban a magyarországi cégvezetés nem tett eleget, ezért a szakszervezet most azt fontolgatja, hogy közvetlenül keresik meg a vállalat tulajdonosait Dél-Koreában - mondta.

A szakszervezet szerint feszült légkör alakult ki a rácalmási gyárban, ugyanis a cégvezetés tudatta a dolgozókkal, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt az abban részt vevő dolgozóknak nem jár a jelenléti bónusz, és a sztrájkolók az éves egyéni bónuszuktól is elesnek - jelentette ki a VDSZ elnöke.

A munkabeszüntetés várható befejezéséről egyelőre nem beszélt a szakszervezeti vezető.

A VDSZ kedden jelentette be, hogy a Hankook rácalmási gyárában kedden délután 14 órakor határozatlan idejű sztrájk kezdődik, miután a cég által átlagosan 13,6 százalékos béremelés differenciáltan valósult meg. Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a cégnél már régebb óta ott dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek.

A szakszervezet ezzel szemben fix 18 százalékos alapbér emeléstkér. Ezen felül a szakszervezet követelése még a 13. havi bónusz és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlék bevezetése.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.