Hiába tanulta meg Petőfi Sándor Magyar vagyok című versének mind az öt versszakát az a nyolcadikos fiú, akit Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara felkért, hogy szavaljon a március 14-i rendezvényen. A verset ugyanis a szervezők miatt nem mondhatta el. Bár a vers a hazaszeretetről szól, de azt utolsó két versszakban a költő borúsabb hangnemre vált:

„Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!”

Az Index szerint korábban már a tanárai is jelezték a fiúnak, hogy a vége miatt baj lehet a verssel, majd hétfőn, nem sokkal a rendezvény előtt egy ezredes felhívta az anyját, hogy ne mondja el, mert a tábornok nem akarja. Az ezredes egy másik verset ajánlott neki, amit a fiúnak már nem kellett volna megtanulnia kívülről, elég lett volna felolvasnia. 

A lap szerint a fiúnak nagyon rosszul esett, hogy nem mondhatja el a verset, amit megtanult, még sírt is. Mivel a szülők méltatlannak tartották a helyzetet, hogy ilyen politikai megfontolásból szórakoznak a gyerekükkel, és végül lemondták a szereplést. 

A  Nemzeti Közszolgálati Egyetem az üggyel kapcsolatban az Indexnek azt írta, hogy az ünnepséggel a honvédtisztképzés hagyományait akarták kidomborítani, „ezért döntöttek úgy, hogy Petőfi Sándortól olyan verset mondjon el a diák, amely sokkal inkább illeszkedik a tiszti tradíciókhoz. A választás A honvéd című versre esett, aminek felolvasását azonban a diák nem vállalta”. Ez kétségtelenül sokkal lelkesítőbb annál, mint amit a fiú szeretett volna elmondani.