Tartjuk a menetrendet, idén is jön Putyin

politika
2019 március 14., 05:27
comments 217
photo_camera Szijjártó Péter fogadja Putyint 2017-ben. Fotó: KKM / Kovács Márton/MTI/MTVA

Idén sem Vlagyimir Putyin nélkül Budapest. Szijjártó Péter árulta el az Mfornak:


„Oroszországgal teljesen transzparens az együttműködésünk. Minden évben van egy magas szintű találkozó, a külügyminiszterek rendszeres kapcsolattartása mellett. Tavaly Orbán Viktor miniszterelnök járt Moszkvában, idén Budapesten lesz a találkozó. Ennek az időpontjáról még egyeztetünk, valamikor a második félévben kerül majd erre sor.”

Azokra a kérdésre, hogy Donald Trumppal vagy Angela Merkellel is találkozik-e Orbán Viktor, a külügyminiszter azt mondta, se Amerikával, se Németországgal „nincs most olyan ügyünk, amit ne lehetne minszteri szinten megoldani”, illetve „aminek a kezeléséhez a legfelsőbb szintre lenne szükség”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.