Már 2011-ben is kihagytak kellemetlen részeket egy Petőfi-versből az állami megemlékezésen

POLITIKA
2019 március 15., 10:58
comments 82

A csütörtöki hír megjelenése után, mely szerint nem volt elég pozitív a Petőfi-vers, ezért a nyolcadikos fiú nem szavalhatta el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ünnepségén, egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy egy kísértetiesen hasonló dolog megtörtént már egy központi állami ünnepségen, még 2011-ben.

Akkor a Nemzeti Múzeum előtt tartott megemlékezésen Petőfi Sándor 1848. március 15-éről szóló versét mondta el egy szavaló, azonban a vers közepéről több, a sajtószabadságról szóló sort kihagyott. Például a "Tettre, ifjak, tettre végre, / Verjük le a lakatot, / Mit sajtónkra, e szentségre, / Istentelen kéz rakott." szakaszt.

Mint az akkori lapok megírták, összesen hat versszakot hagytak ki, a kihagyott részek többsége a sajtószabadságról szólt. 2011-ben a sajtószabadság kiemelt téma volt itthon, mivel 2010 végén fogadták el azt a médiatörvényt a parlamentben, amely komoly belföldi és nemzetközi tiltakozásokat váltott ki.

Az ünnepség után a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság azt közölte, hogy az ünnepi műsor nem feltétlenül teljes műsorszámokból, hanem vers-, dal- és prózai részletekből állt. Többek között dramaturgiai okokból bizonyos műsorszámok nem teljes terjedelemben hangzottak el, és mint ismert, még a Himnuszt sem szoktuk teljes terjedelemben énekelni az ünnepeinken sem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.