Nyár közepéig lezárják a letenyei határátkelőt

közlekedés
2019 március 16., 06:05
comments 58
photo_camera Fotó: Picasa/Wikimedia

A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek. 

Az ORFK korábbi közlése szerint a híd átépítésének ideje alatt kizárólag a Letenye-Gorican autópálya-határátkelőhelyet használhatják a személy- és tehergépjárművek, valamint az autóbuszok. Alternatív, elkerülő útvonalként Horvátország felé a barcsi közúti határátkelőhelyet ajánlják, amelyet tehergépjárművek súlykorlátozás nélkül használhatnak, vagy a berzencei közúti határátkelőhelyet, ahol 20 tonnás súlykorlátozás érvényes. 

A másik lehetséges elkerülő útvonal az M70-es autóút Szlovéniába vezető szakasza - ezen keresztül az Isztriai-félsziget is elérhető -, a rendőrség azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy 

ezen az útvonalon útépítési munkálatok folynak, ezért torlódásokra kell számítani.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról is tájékoztatást adott, hogy tavaly a nyári három hónap alatt mintegy 3,5 millió utas átléptetését végző letenyei autópálya-átkelőn a nyár első felében torlódásokra kell számítani a megnövekedő forgalom miatt. A lezárt közúti határátkelőről - eddig kizárólag ezt vehették igénybe a teherjárművek - a kamionokat is az autópályára terelik, ezért itt mindkét irányba újabb sáv megnyitásával igyekeznek a forgalmat átengedni. 

A zalai rendőrség jelezte azt is: ezen a határátkelőn egyre nagyobb az autóbusz-forgalom, ugyanis utazási irodák kínai, illetve dél-koreai turistáknak olyan európai buszos kör­utakat szerveznek, amelyek általában a prágai repülőtérről indulnak és Letenyén keresztül viszik az ázsiai utasokat tovább dél felé. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.