Nyugatos, liberális jogásznő a legesélyesebb a szlovák elnökválasztáson

Szlovákiában országszerte csaknem 5940 választóhelyiség nyílt meg szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének ötödik közvetlen államfőválasztása. A választóhelyiségek reggel héttől, este tízig tartanak nyitva, a voksoláson 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár vehet részt.

Caputová és Šefčovič március 11-én, a Denník N által rendezett választási vitán Pozsonyban.Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

 A 2019-es szlovák államfőválasztáson eredetileg 15 jelölt indult, de mivel ketten később visszaléptek, a szombati voksoláson 13 jelöltre lehet érvényes szavazatot leadni. A szlovák szabályozás szerint az új államfő megválasztásához a leadott és érvényes voksok több mint felének megszerzésére van szükség, ha ez elsőre nem sikerül, akkor második kör következik. A március 30-ra kitűzött második fordulóba már csak a az két legtöbbb szavazatot kapott jelölt jut be, és ekkor már egyszerű többség is elég a győzelemhez. Az eddigi közvetlen szlovák elnökválasztásokon még nem volt példa arra, hogy már a választás első körében új államfőt válasszanak, és a felmérések ezt most sem valószínűsítik.

A 13 jelölt:

  • Bugár Béla
  • Zuzana Čaputová
  • Eduard Chmelár
  • Martin Daňo
  • Štefan Harabin
  • Marian Kotleba
  • Milan Krajniak
  • František Mikloško
  • Maroš Šefčovič
  • Róbert Švec
  • Bohumila Tauchmannová
  • Juraj Zábojník
  • Ivan Zuzula

Közülük Čaputová, Šefčovič, Harabin esélyes bejutni a második fordulóba. A választás előtti utolsó közvéleménykutatások azt mutatták, hogy a szinte a semmiből előkerült Zuzana Čaputová a legnépszerűbb jelölt. A nyugatos, Európa-párti, 45 éves jogásznő a 2017-ben alapított szociálliberális Progresszív Szlovákia színeiben indul. Štefan Harabin, a legfelső bíróság volt elnöke, volt igazságügyminiszter viszi a populista, bevándorlásellenes, EU-szkeptikus, oroszbarát, jobbos-szélsőjobbos vonalat, és a kutatások már második helyre mérték. A szlovák belpolitikát még mindig domináló, bár a Kuciak-gyilkosság után lemondani kényszerült, és háttérbe húzódott Robert Fico ex-miniszterelnök illetve a balos-populista kormánypárt, a SMER jelöltje, Maroš Šefčovič szintén esélyes a második fordulóra. (Šefčovič hivatalosan függetlenként indul, de a SMER támogatja.)

Zuzana Caputová március 7-én, egy dunaszerdahelyi kamányeseményen.Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

A csütörtök reggel életbe lépett kampánycsend értelmében voksolás idején részvételi részeredményeket sem lehet nyilvánosságra hozni, valamint exit poll felmérések sem készülnek. A választás első részeredményeit a szavazóhelyiségek bezárását követően egy órával, este tizenegy körül hozzák nyilvánosságra, a nem hivatalos végeredmények vasárnap hajnalban a hivatalos végeredmény vasárnap délután várható.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.