Robert Mueller nem talált bizonyítékot arra, hogy Trump vagy a csapata összejátszott volna az oroszokkal

külföld
2019 március 24., 20:20
comments 838

Robert Mueller különleges ügyész és csapata 2 éven át vizsgálta, hogy Donald Trump vagy valamelyik embere összejátszott-e az oroszokkal a 2016-os elnökválasztás befolyásolásában. Mueller a napokban küldte el a jelentését William Barr igazságügy-miniszternek, és az amerikai sajtó most kezdi elemezni a dokumentum megállapításait, amiket Barr eljuttatott a Kongresszusnak.

Ezek alapján Mueller nem talált bizonyítékot arra, hogy Trumpék tudatosan összejátszottak volna az oroszokkal.

A jelentés ugyanakkor nem állapította meg azt sem, hogy az elnök az eljárás során akadályozta volna az igazságszolgáltatás működését, igaz, ez alól nem is tisztázza Trumpot.

A Kongresszus demokrata tagjai közben elindították a harcot annak érdekében, hogy az Igazságügyi Minisztérium hozza nyilvánosságra a teljes jelentést, és Mueller nyomozati anyagait is. Ez valószínűleg elhúzódó jogértelmezési vitához vezet majd.

A demokraták fő problémája az, hogy Barrt éppen Trump nevezte ki miniszterré részben a Mueller-nyomozás leszerelése miatt, és a Kongresszus is csak Barr összefoglalójából ismerheti Mueller több ezer oldalas jelentését. Egészen pontosan ezt a 4 oldalas kivonatot küldte el a Kongresszusnak az Igazságügyi Minisztérium:

link Forrás

(New York Times, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.