Karácsony beismerte: a Fidesz és az MSZP háttéralkut kötött parkolásügyben, amin ő polgármesterként nem tudott változtatni

politika
2019 március 26., 20:42
comments 995

Zugló polgármestere, a párbeszédes Karácsony Gergely levelet írt Varga Mihálynak, amiben lelkesen és önként jelentkezik NAV-os bekötésre, miután a pénzügyminiszter bejelentette: a parkolás kifehérítésének érdekében törvényt módosítanak, az órákat bekötik a NAV-hoz. A 444 már korábban megírta, hogy ez a lépés önmagában nem oldja meg a fővárosi sötét parkolási ügyeket, Zuglóra pedig ez különösen igaz, mert bár a kerület mélyen van a parkolási mizériában, de ott nem az automatákba bedobott érmék elszámolásával van a gond.

Miután februárban kitört a parkolás balhé, Tarlós István bekérte az összes kerületből az adatokat, és a zuglói rendszerben súlyos problémákat talált. Már korábban is lehetett tudni, hogy Karácsonyék rendszere veszteséges, de sok 100 milliós, brutális mínuszt termelnek. Tarlós azt mondta, a parkolási szerződésbe lényegében bele van kódolva a pazarlás. A kerületben egy automata havi fenntartási díja 69 ezer forint, miközben van olyan kerület, ahol ezt a munkát 6000 forintért végzi el a parkolási cég. A nagyon magasra tolt működési költségeken, a régi centrumosokkal kötött pazarló szerződéseken folyik el a zuglói parkolási pénz, és nem az ellenőrizetlen automatákon.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje kedd este erről is beszélgetett az ATV-ben Krug Emíliával. Karácsony arról kezdett beszélni, hogy Zuglóban nem élnek vissza a készpénzzel, mert náluk olyanok az automaták, hogy azzal nem lehet visszaélni, tehát a pályázat ebben az értelemben jól volt kiírva. Krug erre megjegyezte, hogy az olcsóbb pályázatot kizárták, és a drágábbat kötötték meg.

link Forrás

Karácsony erről azt mondta, hogy ezt a döntést megszavazta a Fidesz és az MSZP is, de ő nem támogatta. Azt mondta, nincs meggyőződve arról, hogy a kizárás megalapozott volt, de az olcsóbb ajánlatot tévő visszavonta a pályázatát, nyilvánvalóan azért, „mert ott volt egy háttérmegállapodás”.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért tartózkodott, és nem szavazott nemmel. Karácsony azt mondta, jogi értelemben a tartózkodás nemet jelent, politikai értelemben viszont, ha nemmel szavaz, másnap ki kellett volna rúgnia a jegyzőt, aki ezt a döntést előkészítette. Ő ezt kicsit később tette meg, mert rájött, hogy az előkészítés rosszul történt meg.

Karácsony azt mondta, „álljon meg a menet”, amikor Tarlós őt pocskondiázza, amikor a Fidesz szavazta meg a szerződést.

Krug megkérdezi, hogy honnan szedi össze a több 100 milliós mínuszt a kerület, és miért nem érdeke a szerződést újratárgyalni. Karácsony azt mondta, hamarosan lejár egy másik szerződés, és akkor ő azt mondja, hogy nyissák újra ezt az ügyet. Ekkor lezajlik ez a párbeszéd:

Karácsony: Egy polgármester egy olyan kerületben, ahol a testület 90 százaléka vele szembejön, hát hogy mondjam, nem mindenható. Tehát vannak bizonyos eszközei, de azért ezt a döntést megváltoztatni nem tudja.

ATV: Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba. Itt most akkor egy politikai háttéralku született az MSZP és a Fidesz között…

Karácsony: Hát naná, hát…

ATV: …amin ön nem tudott segíteni.

Karácsony: Hát ön egy újságíró, és fölfogta, hogy miről beszélgetünk, igen. Ez elég nagy baj, és elég rossz hír arra nézve, hogy én egyébként milyen politikai közösségnek a tagjaként indulok ezen a választáson, és ezen a helyzeten kéne változtatnunk.

ATV: Ezt az MSZP-sekkel nem akarta megbeszélni, hogy hát ez úgy mindannyiunk renoméjának árt?

Karácsony: De. Ebben a beszélgetésben vagyunk.

ATV: Most? De hát 2017-ben kötöttek egy rossz megállapodást. Akkor csak a sajtónyilvánosság miatt vannak ebben a beszélgetésben?

Karácsony: Nem. Elég sok beszélgetésünk van ezzel kapcsolatosan. Ebben az ügyben elég sok beszélgetésünk van.

ATV: És mit mondanak?

Karácsony: Én ezen a helyzeten változtatni szeretnék, és erre alkalmat ad, hogy egy másik szerződés, ami ezzel összefüggésben van (több szerződés is van), ez le fog járni, és én ezt a szerződést nem szeretném meghosszabbítani semmilyen módon. (ATV)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.