A brit kormány szerint a Huawei hálózati eszközei továbbra sem biztonságosak

tech
2019 március 28., 20:00
comments 117

Továbbra is kockázatosak a Huawei hálózati eszközei, a kínai cég szoftverfejlesztési problémái "jelentős mértékben növelték a kockázatot a brit szolgáltatók számára," állapították meg a brit kormány éves kiberbiztonsági jelentésében, írja az AP. A csütörtökön nyilvánosságra hozott beszámoló szerint hiába tártak fel tavaly több "száz problémát és sebezhetőséget" a cég eszközeinél, érdemi javítást nem végzett a cég, pedig akkor megígérte, kétmillió fontot fordítanak a kifogások orvoslására, igaz, rögtön hozzátették, hogy ez akár öt évig is eltarthat.

Míg biztonsági megfontolásból kizárta az 5G hálózatok fejlesztéséből a Huawei-t az Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland és Tajvan, addig Magyarországon

már több, bekapcsolt 5G-bázisállomása is működik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.