A külügyminisztérium szerint „fake news”, hogy Orbán azért nem utazott Angolába, mert a helyi diktatúra szerint nem elég demokratikus

POLITIKA
2019 március 30., 12:22

A portugál lapok értesülései alapján részletesen írtunk arról szombat reggel, hogy az angolai diktatúra azt kommunikálja, hogy nem fogadták Orbán Viktort, mert nem elég demokratikus. 

Ezzel kapcsolatban közleményt adott ki a magyar külügyminisztérium, amely így szól

„A balliberális sajtóban megjelent hír egy fake news. A magyar miniszterelnök időpontegyeztetési problémák miatt nem utazott Angolába, minden más hazugság. Ezt bizonyítja az is, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter két hete járt Angolában, fogadta őt külügyminiszter kollégája és az angolai migrációs hivatal vezetője is, akikkel teljesen egyetértettek a migráció veszélyeit illetően.”

A naptártelítettség magyarázatával a portugál Expresso újságírói is találkoztak már, de cikkük alapján ezt írtuk: a lap forrásai állítják: az autoriter angolai elnök, João Lourenço hivatalosan a túl sok programjára hivatkozott, de valójában azért mondott nemet, mert nem akarta fogadni az „idegengyűlölő és szélsőjobboldali” magyar miniszterelnököt. 

Az Expresso szerint az utolsó pillanatban közölt elutasítás indokaként olyan eseményeket nevezett meg az angolai diplomácia, amelyek régóta ismertek és/vagy egyáltalán nem életbevágók: a dél-afrikai régió felszabadításának évfordulója, egy IMF-delegáció érkezése és egy pártvezetői gyűlés. 

Aztán kiderült, hogy olyannyira nem volt tele az a naptár, hogy az elnöknek még egy orosz tévéinterjúra is jutott ideje. Az Expresso szerint a döntés meglepte a magyar felet, Maris Zsolt nagykövet az általa nemrég feldicsért állami lapnak, a Jornal de Angolának küldött jegyzetben jelezte elégedetlenségét. 

Az elmaradt úttal kapcsolatos többi információ ebben a cikkünkben olvasható

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.