Az M3-as tévécsatorna vagy megszűnik, vagy nem, de az biztos, hogy a műsorok fent lesznek a neten

Május 1-től már nem szerepel a tévés csatornakiosztásokban a közmédia M3-as retrocsatornája, ez alapján pedig szombaton több híroldal is beszámolt róla, hogy a régi filmeket, műsorokat sugárzó csatorna öt és fél év után megszűnik.

Az MTVA szombaton este kiadott erről egy közleményt, abból ugyanakkor csak az nem derül ki, hogy akkor májustól elérhető lesz tévén keresztül az M3-as, vagy nem.

Tovább erősödik a szabad, személyre szabott műsorválasztás lehetősége azzal, hogy a közmédia klasszikus tartalmait sugárzó csatornáját, az M3-at május elsejétől az m3.hu honlapon ingyenesen lehet elérni - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

Úgy fogalmaztak: a közszolgálati média küldetése a kulturális értékteremtés és értékőrzés. Feladatai közé tartozik, hogy társadalmi és kulturális értelemben a lehető legátfogóbb médiaszolgáltatást nyújtsa.

Kiemelték, hogy a technikai újításnak köszönhetően a néző maga állíthatja össze az általa érdekesnek tartott tartalmakat. Az a cél, hogy a nézőket segítsék a szabad műsorszerkesztésben és a választásban - tették hozzá. Az első év kísérleti év, erre tekintettel folyamatosan bővülő kínálattal az online térben a közmédia minden olyan videóanyaga elérhetővé válik ingyenesen, amelynek online jogával rendelkezik - olvasható a közleményben.

A csatorna olyan ismert, klasszikus tartalmakkal várja nézőit az online térben, mint például A Tenkes kapitánya című kultikus sorozat, a Hölgyválasz beszélgetős műsor vagy a Beszéljünk a jövőnkről, Balogh János akadémikus ökológiai kérdéseket boncolgató tudományos műsora. Ezen kívül sok más szórakoztató műsor, színházi közvetítés, ifjúsági film és rajzfilm lesz elérhető - tették hozzá. (via MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.