Egy bajai nő annyira egyedül érezte magát karácsony után, hogy robbantással kezdett fenyegetőzni

bűnügy
2019 március 31., 07:20

2018 utolsó napján egy ismeretlen nő egy SIM kártya nélküli mobiltelefonról tárcsázta a 112-es segélyhívószámot, és csak annyit mondott, hogy pont éjfélkor felrobbant egy házat. Ezt követően letette a telefont, de egy órán belül újra felhívta a segélyhívószámot, és megismételte a korábbi fenyegetését. Annyi kiderült, hogy a nő Bajáról tette a bejelentést.

A nyomozás során beazonosították és 11 nappal később a bajai rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, a 49 éves helyi nőt. Vele szemben a Bajai Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja indított nyomozást.

A kihallgatásán elmondta, hogy nagyon el volt keseredve, mert az ünnepekkor egyedül volt, és fel is idegesítették, ezért telefonált, de nem gondolta komolyan.

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a bajai rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek. (Police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.