Algéria elnöke a hónap végéig bejelenti a lemondását

külföld
2019 április 01., 18:00
comments 11

Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök még az április 28-ig tartó mandátumának lejárta előtt bejelenti a lemondását – közölte a politikai válság sújtotta észak-afrikai ország államfői hivatala.

Az állami APS hírügynökség által idézett közlemény szerint a 20 éve hatalmon lévő, 82 éves Buteflika fennmaradó hivatali ideje alatt még fontos intézkedéseket hoz, hogy a lemondása utáni átmeneti időszakra biztosítsa a hatóságok zavartalan működését.

A közlemény nem említette az államfő lemondásának pontos dátumát. Az észak-afrikai ország alkotmánya értelmében ez esetben Abdel-Kader Benszaláh, a felsőház elnöke veszi át az államfői teendőket 90 napra, amíg választásokat tudnak tartani.

A hétvégén Nureddin Bedui miniszterelnök vezetésével – aki a márciusban lemondott Ahmed Ujahja helyébe lépett – megalakult az ország ügyvivő kormánya. A kormányban az előző kormány hat tagja is helyet kapott, többek közt Ahmed Gáid Szaláh vezérkari főnök is, aki a múlt héten Buteflika alkotmányos úton történő felmentését szorgalmazta.

Hétfőn Algír belvárosában százak tüntettek az újonnan kinevezett ügyvivő kormány lemondását követelve. Egyelőre nem tudni, hogyan fog megvalósulni a hivatalos közleményben bejelentett átmeneti időszak.

Buteflika 2017. november 23-án.
photo_camera Buteflika 2017. november 23-án. Fotó: Ryad Kramdi/AFP

A megromlott egészségű Buteflika korábban április végénél tovább akart hatalmon maradni, de az utóbbi hetekben ez ellen Algéria több városában tömegtüntetéseket tartottak.

Az észak-afrikai országot 1999 óta vezető államfő február 10-én bejelentette indulási szándékát az eredetileg április 18-ra kiírt elnökválasztáson. A tiltakozások hatására az elnök március elején visszalépett, és elhalasztotta az elnökválasztást, valamint egyfajta kompromisszumos megoldást kínált az elégedetlenkedőknek. Ennek értelmében népszavazásra bocsátanának egy új alkotmányt, aminek az elfogadásáig Buteflika hivatalban maradna. Ez viszont olaj volt a tűzre, a tüntetések folytatódtak, és a tiltakozók immár egyhangúlag az elnök távozását követelik.

Az elnök mögül sorra hátráltak ki támogatói, köztük pártja, a kormányzó Nemzeti Felszabadítási Front. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.