Újabb három hónappal meghosszabbították a világhírű orosz rendező házi őrizetét

külföld
2019 április 02., 11:27
comments 6

A világhírű orosz rendező ügyében egy moszkvai bíróság döntött kedden. A szabadságától több mint másfél éve megfosztott művész június 3-ig marad házi őrizetben az Interfax hírügynökség jelentése szerint.

A 49 éves rendezőt két éve vették őrizetbe az orosz hatóságok azzal a váddal, hogy három kollégájával együtt 133 millió rubelnyi (570 millió forintnyi) közpénzt sikkasztott el színházának költségvetéséből. Pedig nagyon is megcsinálta, már a 2012-es premiere is nagy siker lett. A hatóságok szerint azonban a darab sosem létezett. Támogatói szerint az ügy mögött politikai indítékok állnak, a nyíltan ellenzéki véleményt hangoztató Szerebrennyikovot így akarják elhallgattatni.
Meghurcolása miatt Oroszországban és külföldön filmsztárok, színházi szakemberek és politikusok is tiltakoztak. Az ügyészség azért kérte a házi őrizet meghosszabbítását, hogy további nyitott kérdéseket tisztázzanak, bár eddig semmit sem tudtak rábizonyítani.

Kirill Szerebennyikov középen a Helikon Operában 2017 júniusában
photo_camera Kirill Szerebennyikov középen a Helikon Operában 2017 júniusában Fotó: Vlagyimir Vjatkin/Szputnyik

Korlátozott szabadsága ellenére a művész továbbra is dolgozik: márciusban mutatták be Hamburgban az általa színre vitt Nabuccót, mely már a harmadik rendezése volt házi őrizete kezdete óta. A Leto (Nyár) című filmet tavaly a cannes-i filmfesztiválon mutatták be szintén a részvétele nélkül, két éve pedig a moszkvai Nagyszínházban a Nurejev című balettet állította színpadra. A közönség lelkesen fogadta, ám később mégis levették a műsorról. Szerebrennyikovot a hétvégén az egyik legjelentősebb orosz filmdíjjal tüntették ki a Leto rendezéséért, de az elismerés átadásán nem vehetett részt.

(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.