Kifúrta a Fidesz a néppárti vizsgálóbizottságból Dzurindát, mert szlovák

Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering mellett a negyedik lett volna az Európai Néppárt magyarországi helyzetet vizsgáló Bölcsek Tanácsában, de a Fidesz megfúrta, árulta el Mikulas Dzurinda a Dennik'N-nek adott interjújában. A néppárt Wilfried Martens nevét viselő háttérintézetét igazgató volt szlovák kormányfő szerint a magyar kormánypárt azzal az indokkal túrta ki, hogy

a Bölcsek Tanácsában nem akarnak szlovákot. 

Hozzátette: nem konkrétat a személyét nem látták megfelelőnek, hanem bárkiét, aki Szlovákia állampolgára. A magyar jogállamiság helyzete szerinte nehéz kérdés, hiszen a Fideszt a magyarok többsége választotta többször is alkotmányozó többséggel az ország élére, majd hatalomra jutva kisajátította a médiát, a politikai teret. Meciar idejéhez hasonlította a mostani Magyarországot, nagyon komor és lesújtó beszámolókat hallott.  

A néppárti döntéssel, hogy felfüggesztették a Fideszt, egyetért, maga is így szavazott volna, mondta. Egyet látni kell, tette hozzá, minden ennél erősebb szankcióval csak végleg elvesztették volna a magyar kormánypártot. Szerinte 

Orbán okosan és jól harcolt, maradni akart. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.