97 illegálisan elfogott bálna szabadon engedését tervezi Oroszország

Az orosz hatóságok meghívására Oroszország távol-keleti részébe utazott Jean-Michel Cousteau tengerkutató és szakértőcsapata, hogy segítsenek visszaengedni a szabadba 97 , illegálisan fogságba ejtett bálnát. Az oroszok célja, hogy az állatokat képessé tegyék a szabadban is a túlélésre, mert attól tartanak, a hosszú fogság miatt elszoktak a vad élettől.

A bálnák állapota sem kielégítő, éppen ezért az ügyet széleskörű nemzetközi figyelem kísérte. Oroszországban személyesen Vlagyimir Putyin elnök is többször beszélt a helyzetről, az orosz ügyészség pedig vádat emelt 4 cég ellen, amik a bálnál fogságba ejtéséért felelősek. Az állatokat feltételezhetően kínai vidámparkoknak akarták eladni.

Cousteau-t az orosz Tengermelléki határterület kormányzója fogadta Vlagyivosztokban, és közös sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy az állatok elengedésére valószínűleg nyárig kell majd várni, és orosz tudósok szerint a bálnák rehabilitációja 300 millió rubelbe, azaz kb. 1,3 milliárd forintba kerülhet. A kormányzó elmondta, az akciót az orosz hatóságok szeretnék nemzetközi együttműködésben, a lehető legnyitottabban elvégezni. (AP)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.