A fával közösülő debreceni férfin is túltett az ügyről nyilatkozó szexuálpszichológus

Amellett simán elmentünk volna, hogy egy idősebb férfi fényes nappal megdugott egy fát egy debreceni parkban, amit egy csapat fiatal videóra vett. 

Megesik az ilyen, a videó ráadásul túl szemcsés, így nem látszik, tényleg jól nézett-e ki a fa. Az pedig pont a hétköznapiságában megejtő, hogy nem elhidegült, gyors szex volt, hanem csókolózott is a fával. Ám még ez sem tette volna 444-éretté az esetet. 

De az már tényleg hír- , sőt példaértékű, amit az ügyről Hevesi Krisztina szexuálpszichológus nyilatkozott a Tv2-nek. 

Nyilatkozatát mondatonként, sőt néhol szavanként érdemes élvezni, én személy szerint a Roncsfilm alkeszmonológjai óta nem hallottam ilyen vicceset: 

„Ez tipikusan az az eset, amikor a külföldi szakirodalomban olvassa az ember, de ledöbben, amikor élőben találkozik ezzel. Itt ilyen szempontból ez egy fetisizmus, ami tárgyakra irányul. Itt nyilván, hogy itt a természet közelsége, valahol ugye az odú. És ezek a paraméterek tették vonzóvá a fát. Illetve van egy olyan szimbóluma, hogy az embernek sok szempontból az analógja. Ugye, ugyanúgy, ahogy az évgyűrűk, ahogy látszanak a fán. Illetve a pszichológiában néha alkalmazzuk arra a fa tesztet, hogy valahol a lélek sérülései is megjelennek rajta.”

A teljes műsorblokk itt nézhető meg:


Neked mi volt a kedvenced belőle? A szakember ledöbbenése? A természetközeli odú? A vonzó paraméterek? Az ember analógiája? Az évgyűrűk? A lélek sérülései? 

Álkérdéssor volt, igazából teljesen mindegy, csak jól járhattál!

(via Blikk)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.