William Barr azt ígéri, egy héten belül nyilvánosságra hozza a Mueller-jelentést

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

William Barr amerikai igazságügyi miniszter kedden egy képviselőházi bizottsági meghallgatáson azt ígérte, egy héten belül nyilvánosságra hozza a teljes Mueller-jelentés szerkesztett változatát.

A meghallgatás eredeti témája a minisztérium költségvetése volt, de a demokrata párti törvényhozók szinte azonnal a Mueller-jelentésről kérdezték a politikust. Az eddigi információk szerint a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság, ami a Trump-kampánystáb és oroszok közötti vélelmezett összejátszást vizsgálta a 2016-os kampányban, 22 hónapig tartó vizsgálat után megállapított: nincs bizonyíték arra, hogy Donald Trump vagy bármelyik munkatársa összejátszott volna oroszokkal a választási győzelem érdekében.

William Barr megismételte, hogy „a lehető legtöbbet nyilvánosságra hozom” belőle, de a kb. 400 oldalas dokumentumban lesznek olyan részek, amiket kisatíroznak. A miniszter megígérte, hogy a teljes, de szerkesztett változatban mindenhol jelzi majd a szerkesztést, és készen áll majd elmagyarázni ennek az okait a törvényhozóknak.

Két nappal a jelentés kézhez vétele után Barr március 24-én egy 4 oldalas levelet tett közzé, amiben összefoglalta a jelentés legfontosabb megállapításait. Az összefoglalót elküldte a kongresszus vezető politikusainak is. Ebben a miniszter kitért a Mueller-vizsgálat másik céljára is, arra, hogy vajon Trump a vizsgálat során akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Az ügyben a bizottság „nem jutott hagyományos értelemben vett döntésre” – mondta Barr. Közölte, hogy ő és Rod Rosenstein miniszterhelyettes megállapította, hogy Donald Trump cselekedetei „nem ütik meg a bűnügy szintjét”. 

A keddi meghallgatáson a miniszter nem tért ki erre, de azt mondta, felajánlotta Muellernek, hogy nézze meg a törvényhozóknak elküldött és nyilvánosságra hozott 4 oldalas összegzést, Mueller viszont nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel.

William BarrFotó: Win McNamee/AFP

A mostani meghallgatás volt az első alkalom, hogy a nyilvánosságra hozatala óta William Barr nyilvánosan beszélt a Mueller-jelentésről. A republikánus törvényhozók fölöslegesen elvesztegetett időnek minősítették a meghallgatást. Tom Graves georgiai republikánus képviselő azt mondta: „22 hónapig tartó nyomozás, 2800 beidézés, 25 millió dollár az adófizetők pénzéből, 500 tanúmeghallgatás, 19 ügyvéd, 40 FBI-nyomozó és ki tudja még, hány írásbeli utasítás után a következtetés egyszerű: nem volt összejátszás, nem akadályozták az igazságszolgáltatást.” (MTI)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.