Ijesztően élethű lett a felújított Oroszlánkirály teljes előzetese

Az 1994-es Oroszlánkirályból nekem annyi maradt meg, hogy az óvodában már attól is mindenki hetekig kivolt (RIP Mufasa). Pont ezért nehéz megjósolni, hogy reagálnak a gyerekek idén a felújított verzióra, aminek a most megjelent előzetesében 

Zordon és a hiénák annál is kegyetlenebbül néznek ki, mint amennyivel a világ lett kegyetlenebb az elmúlt 25 évben. 

A CGI-os Oroszlánkirályt július 19-én mutatják be. Az első előzeteshez összehasonlító elemzés is készült, amiből az eredeti jött ki jobban: 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.