Csaknem 12 ezer órányi népzenei hangfelvétel vált hozzáférhetővé a kutatók és a nagyközönség számára a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének népzenei Hangarchívumából.

Richter Pál, az MTA BTK ZTI igazgatója felidézte, hogy a magyar népzene kutatásának a története több mint száz évre nyúlik vissza: 1896-ban Vikár Béla Európában elsőként használta a fonográfot népzenei gyűjtésre. A nyomában Bartók Béla, Kodály Zoltán és követőik több mint 4000 viaszhengernyi népzenei anyagot rögzítettek a század elején.

A II. világháború után különböző mágneses rögzítésű hangfelvevő eszközökkel rögzítették az adatokat, dalokat. Így a kutatás melléktermékeként jött létre az a hatalmas, felbecsülhetetlen gyűjtemény, ami most kb. 18-20 ezer órányi felvételt őriz. A gyűjteményben 1896-tól napjainkig találhatóak felvételek.

A mostani digitális közreadás a korábbi évtizedek munkájára épül, az egyik állomásaként annak a hatalmas munkáknak, amivel a hanganyagok mellett a hozzájuk tartozó papír dokumentumok teljes állományát is digitalizálják, így a különböző dokumentumokat is be lehet hívni az egyes adatokhoz. Ehhez mind a hangfelvételeket, mind pedig a leíró dokumentációt is digitalizálni kellett. A munka nagyságát jól érzékelteti, hogy a papír dokumentáció, köztük a fotók, lejegyzések, jegyzőkönyvek oldalmennyisége 400-500 ezer tételt tesz ki.

A hozzáférhető anyag a zenei gyűjtemény két jelentős egységét tartalmazza, amik összesen 200 ezer adatsort és több mint 10 ezer órányi hangfelvételt foglalnak magukba:

1. A Kodály-rend, ami a Kodály által hátrahagyott kb. 30 ezer adatot tartalmazza.
2. Az 1940-es évek végétől az 1990-es évekig tartó időszak alatt mágneses elven rögzített felvételek.

Az igazgató elmondta, hogy a digitalizált anyag nem csak a kutatóknak érdekes, mindenki komoly forrásokat találhat benne, akit érdekel a népzene. Elsődlegesen a kultúrházak vezetőinek, amatőr csoportok vezetőinek és azoknak a tanároknak, tanítóknak ajánlja, akik például a környékük népzenei kincsét szeretnék a gyerekeknek bemutatni.

Az MTA BTK Zenetudományi Intézet Hangarchívum a magyar népzene- és néptánckutatás segédanyagaként jött létre, felölelve az elmúlt évszázad szinte minden népzenei vonatkozású gyűjtését. A gyűjtemény gondozását és gyarapítását 1953-tól az MTA Kodály Zoltán által alapított Népzenekutató Csoportja, 1974-től pedig az egyesített Zenetudományi Intézet mindenkori folklórosztályai vállalták fel. Az 1960-as évek óta az archívum a magyar népzene és néptánc központi gyűjteményévé nőtte ki magát, és európai összehasonlításban is kimagasló jelentőségre tett szert.

A népzenei archívum kb. 20 ezer órányi hangfelvételt őriz. Ennek nagy része az eredeti hanghordozóval együtt tárolt, saját tulajdonú felvétel, de megtalálhatók más gyűjtemény felvételeinek az intézetben őrzött másolatai is. A magyar népzene és néptánc dokumentumai mellett sok felvételt őriznek szerte a világból, a legjelentősebbek más európai országokból, Ázsiából, Óceániából, Afrikából és Dél-Amerikából származnak. (MTI, a címlapfotó Regenhart Pál 1907-es felvétele)