Trump négy éve még imádta a Wikileakset, most azt mondja, semmit nem tud róla

külföld
2019 április 12., 11:27
comments 55

A korábbiakhoz képest visszafogottan reagált Julian Assange, a Wikileaks kiszivárogtató portál alapítójának őrizetbe vételéről kérdező újságíróknak csütörtökön a washingtoni Fehér Házban Donald Trump amerikai elnök.

Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, Trump mostani reakciója élesen elüt attól, ahogyan a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában dicséretek özönével fogadta a Wikileaks kiszivárogtatását.

Az elnök most, amikor Assangre-ról kérdezték annyit válaszolt, az ügy nem tartozik rá. Mint mondta, tudja, hogy "történt valami (az ausztrál férfival) kapcsolatban". Hangsúlyozta, látta ami történt vele és az ügyben lesz döntés. Szerinte ez nagy mértékben az igazságügyi miniszter feladata lesz.

Külön kiemelte, hogy semmit sem tud a Wikileaksről.

Az AP ugyanakkor felidézte, hogy 2016-ban Trump lelkesen méltatta a Wikileakset, miután az oldal közzétette ellenlábasa, Hillary Clinton kampánystábjának ellopott elektronikus leveleit.

Ekkor egyenes azt mondta, hogy “imádja a Wikileakset”.

photo_camera Fotó: Jim LoScalzo/Picture-Alliance/AFP

A dokumentumok akkoriban, 2016 októberében, kerültek napvilágra, amikor Trumpnak épp egy videófelvétel miatt kellett magyarázkodnia és bocsánatot kérnie, amelyen sértő és megalázó megjegyzéseket tesz nőkre. Ebben a helyzetben jól jött Trumpnak és kampánystábjának, hogy megjelent John Podesta, a Clinton-kampánytörzs menedzserének levelezése, ami nagy kárt okozott a demokrata pártiaknak.

Trump akkor azt mondta, "Ez a WikiLeaks olyan, mint egy kincs". "Szeretem olvasni a Wikileaksszet" - hangoztatta. Mintegy száz alkalommal beszélt erről, a republikánusok kampányközpontjában pedig ott függött Assange plakátja. (via MTI, CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.