A szakgimnáziumok jövő szeptembertől 5 éves technikummá alakulnak át

A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak - jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén, a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve.

A szakképzési rendszernek meg kell felelnie a negyedik ipari forradalom kihívásainak, a szakmai képzés fejlesztését az új szakképzési struktúra mellett a lemorzsolódás csökkentésének új rendszere és új ösztöndíjrendszer is támogatja majd – mondta Pölöskei, a Klik volt elnöke.

Pölöskei Gáborné, a Klik volt elnöke

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a kormány elfogadta a Szakképzés 4.0 stratégiát, ehhez az ITM cselekvési feladattervet készít, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerülhet.

Az idei az előkészítés éve, az átalakuláshoz szükséges törvényt és rendeleteket ebben az évben meghozzák, ezek 2020. január 1-én lépnek majd hatályba. Az összetett stratégia végrehajtásához szükséges intézkedések bevezetését 2020 szeptemberében tervezik – közölte Pölöskei Gáborné. (MTI)