Jeremy Corbyn házához láncolták magukat a kihalás forradalmárai

A környezetvédő aktivisták tiltakozásának harmadik napján Londonban voltak, akik egy vonathoz ragasztották magukat, páran inkább a Munkáspárt vezetőjének otthonát vették célba, és a bejárat elé ragasztották magukat, de biciklilakatokat is használtak. Az utóbbi akció azért nem okozott túl nagy fennakadást a brit főváros életében, leginkább csak a pártelnök feleségét dühítették fel.

Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS/AFP

Az aktivisták közölték, hogy bár támogatják Jeremy Corbynt, de azt akarják, hogy menjen tovább, és a Munkáspárt hirdessen válsághelyzetet a klímaváltozás miatt. De végül Corbyn anélkül hagyta el az otthonát, hogy szóba állt volna az aktivistákkal. Az akció végén pedig a pártvezér felesége pedig kidobta azokat a húsvéti tojásokat és virágokat, amiket a tüntetők vittek a házhoz.

Fotó: Alberto Pezzali/NurPhoto

A hétfőn kezdődött tiltakozások miatt, amit a Kihalás Forradalmának neveznek, eddig 340 embert vett őrizetben a londoni rendőrség.  Kedden sikeresen megszállták a Waterloo-hidat, és a közlekedésben is nagyon komoly fennakadásokat okoztak. A szerdai vonatos akció kisebb késéseket okozott a vonatforgalomban. A Kihalás Forradalmárai alapvetően három dolgot követelnek: a kormány mondjon igazat a klímaváltozásról, 2025-re csökkentsék nullára a szén-dioxid-kibocsátást, valamint hozzanak létre egy civilekből álló, a folyamatot ellenőrző szervezetet. (BBC)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.