Már egy kis házimunka is segíthet megőrizni az agy frissességét

TUDOMÁNY
2019 április 20., 13:28

Friss kutatások szerint már az egészen rövid és könnyed aktivitás, akár napi rendszerességű házimunka is hozzájárulhat az agy épségéhez és egészségének megőrzéséhez. 

A Bostoni Egyetem (Boston University) kutatója Dr. Nicole Spartarno egy nemzetközi kutatói hálózat nevében nyilatkozott a több mint 2300 középkorú amerikai részvételével készült felmérésről. 

Három napon keresztül, teljesítménymérő órák és pántok, és az agyi aktivitást figyelő érzékelő szenzorok segítségével figyelték a mozgás és az agyi aktivitás összefüggéseit. 

Spartarno kiemelte, nem azt akarták bebizonyítani, hogy az intenzív sport lehet fontos az egészségmegőrzés szempontjából, csak azt, hogy akár egy séta vagy valamivel aktívabb házimunka is hozzájárulhat az agy frissen tartásához. 

Figyelembe vették a tesztelt emberek nemét, korát, dohányzási szokásait is. Arra jutottak, hogy minden egyes napi, könnyed mozgással töltött óra 0,22 százalékos nagyobb agyi aktivitást eredményez, ami akár egy évvel is lassíthatja az agy öregedését. 

Azoknak az agya, akik naponta legalább 10 ezer lépést megtettek, 0,35 százalékkal nagyobb aktivistát mutatott, mint azoknak, akik csak 5 ezret - ez hosszú távon akár több mint másfél évvel lassabb agyi öregedést is jelenthet. 

A felmérés eredményeit ezzel együtt érdemes óvatosan kezelni, mivel viszonylag rövid időintervallumot ölelt fel a tesztelés időszaka. Azt az ok-okozati állítást nem lehet ez alapján megfogalmazni, hogy akinek gyorsabban öregszik az agya, azok alighanem kevesebbet mozognak. Fontos leszögezni, folytatják a kutatók, hogy nem csak fizikai aktivitással lehet karbantartani az agy frissességét. 

A Sydney Egyetem egyik egészségügyi kutatója Emmanuel Stamatakis is azt emelte ki, hogy a kutatás eredményét nem szabad túlbecsülni, ugyanakkor a már idősebb emberek számára fontos lehet tudni, hogy már kis napi aktivitással is lassíthatják az agysejtek természetes elhullását. (Guardian)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.