Megtámadtak egy ebolásokkal foglalkozó központot Kongóban, egy ember meghalt

A Kongói Demokratikus Köztársaságban pénteken fegyveresek támadtak meg egy ebolás betegekkel foglalkozó kórházat, legalább egy ember meghalt, többen megsebesültek – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, ez egy nagyon szomorú nap, az egészségügyi dolgozók éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy életeket mentsenek, nem válhatnak célponttá. Szerinte a támadás Butembo városában történt, ami az ország leghalálosabb ebolajárványának egyik epicentruma. Észak-Kivu tartományban található, ahol (Ituri tartomány mellett) a legutóbbi ebolajárványt augusztus 1-én kihirdették.

A térségben aktív fegyveres csoportok és az ebolás betegeket kezelő központokat ért rendszeres támadások miatt az egészségügyi dolgozóknak eddig nem sikerült megfékezniük a járvány terjedését.

Ezenkívül az orvosok iránti bizalmatlanság és a helyi közösségek vezetői által terjesztett téves információk sokakat arra késztettek az afrikai ország keleti felében, hogy utasítsák el az oltásokat. Felix Tshisekedi elnök kedden arról próbálta meggyőzni a lakosságot az ebolajárvány sújtotta térségben, hogy a betegség valóban létezik, és arra próbálta rábírni őket, hogy bízzanak az egészségügyi dolgozókban.

A Lancet orvosi folyóirat által nemrég nyilvánosságra hozott, Butembóban és az ebolajárvány másik epicentrumának számító Beniben készült felmérés szerint a megkérdezett kongóiak 26 százaléka nem is hisz abban, hogy létezik az ebolavírus.

A legutóbbi adatok szerint kb. 1300-an fertőződtek meg a vérzéses lázzal járó vírussal, és több mint 840-en haltak meg a fertőzéstől.

A mostani az első ebolajárvány, ami egy konfliktus sújtotta térségben szedi az áldozatait. A térségben kb. 100 lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, az ebola elleni fellépésben így a kongói ENSZ-misszió (MONUSCO) is részt vesz. A fegyveres csoportok a helyi lakosságot is fenyegetik, dacára a kongói hadsereg és a MONUSCO jelenlétének.

Ápoló védőfelszerelésben a kongói Bikoro kórházban 2018. március 13-án.Fotó: Mark Naftalin/UNICEF/AFP

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a kórokozó a denevérekről terjedt át emberekre. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. Súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.