A jogerős ítélet szerint Márki-Zay megsértette egy kórház hírnevét

A Szegedi Ítélőtábla jogerősen elmarasztalta Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármestert a helyi kórházra tett kijelentései miatt – közölte a kórház főigazgatója az MTI-vel.

Kallai Árpád azt mondta: a bíróság megállapította, hogy a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavaly tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, „ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják”, és az állítását több példával is igyekezett alátámasztani.

A bíróság nyilvános elégtételadásra és 800 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a politikust, illetve eltiltotta a további jogsértéstől.

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

A táblabíróság szerint Márki-Zay kijelentése alkalmas arra, hogy megingassa a közbizalmat az intézmény iránt. A beteg-orvos, beteg-ápoló és a beteg-intézmény közötti bizalmi viszony a gyógyítás alapfeltétele, így azt megbontva a közintézmény működése és akár maga a gyógyulás is veszélybe kerülhet – mondta az igazgató, aki szerint

„példátlan ma Magyarországon, hogy egy polgármesterről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy hazudott, és megsértette a saját városa kórházának jó hírnevét”.

Kallai közölte, a jogerős ítélettel bebizonyosodott, hogy ma, amikor az egészségügyi ellátórendszer és az egészségügyi intézmények gyakran válnak a politikai csaták eszközévé, egy kórház képes megvédeni saját és dolgozói jó hírnevét. (MTI)