Beomlott egy bánya Mianmarban, több tucatnyian rekedtek a romok alatt

Legalább ötvennégy embert temetett maga alá egy jádekőbányában történt földcsuszamlás az észak-mianmari Kacsin államban, a mentőalakulatok eddig három holttestet emeltek ki - közölték kedden a mentésben részt vevő hatóságok.

Tin Szoj, Kacsin tartományi képviselője a Reuters hírügynökségnek telefonon azt mondta, a hétfő este bekövetkezett földcsuszamlás több munkagépet is maga alá temetett. A politikus úgy vélte, hogy nincs esélye annak, hogy túlélőkre bukkanjanak. “Ellepte őket az iszap. Még a testeket is nehéz lesz megtalálni” - mondta.

A mianmari tájékoztatási minisztérium Facebookon megerősítette az 54 bányász eltűnésének hírét, a két bányavállalat viszont egyelőre nem reagált az újságírók megkeresésére. A helyi tűzoltóparancsnok azt mondta, a mentési munkálatok kedd hajnalban megkezdődtek, és jelenleg is tartanak.

A Kínával határos Kacsin államban fekvő Hpakant város közelében sok jádekőbánya található, itt bányásszák ugyanis a világ egyik legjobb minőségű jádekövét. A jáde évente több millió dolláros bevételt jelent, de ez a pénz magánszemélyekhez vagy a hadsereg egykori vezetőihez köthető társaságokhoz vándorol. Az értékes kövek tetemes mennyiségét Kínába csempészik.

A környéken - a nem megfelelő biztonsági intézkedések miatt - sokszor történik hasonló szerencsétlenség.

A Global Witness nevű környezetvédelmi csoport 2014-ben a jádekő-kitermeléséből származó nyereséget mintegy 31 milliárd dollárra becsülte. (Reuters, MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.