Lépfenével kezelik a Békés megyében döghúst áruló házaspárt

Lépfenével kezelnek egy házaspárt Békés megyében – közölte a Békés Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.

A lépfene emberről emberre nem terjed, a kórházban lévő két betegen kívül újabb megbetegedésről nem érkezett jelzés, járvány nincs. A házaspár a célzott kezelésre jól reagál, állapotuk folyamatosan javul – közölték.

A lépfene gyanújáról szóló értesülés után a Békés Megyei Kormányhivatal azonnal járványügyi nyomozást rendelt el. Kiderült, hogy arról a kötegyáni házaspárról van szó, akiről a 444 írt vasárnap, miután feldolgoztak egy elhullott szarvasmarhát, aminek a húsa – a laborvizsgálat alapján – lépfene-baktériummal fertőzött. Fagyasztószekrényben tárolták a feldogozott állat húsát, amiből többen is fogyasztottak.

Az érintett ingatlanokon helyi járványvédelmi zárlatot rendeltek el, az állatok pedig megkapták a védőoltást. A kormányhivatal az érintett háziorvosokat, hatóságokat értesítette. Azok, akik a feldolgozásban részt vettek vagy az elhullott állat húsából kaptak/fogyasztottak, megkapták a szükséges egészségvédelmi utasításokat, és járványügyi megfigyelés alatt vannak. Az ingatlanokat fertőtlenítették, a lefagyasztott fertőzött húst megsemmisítésre elszállíttatták.

A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, amit baktérium okoz. A lépfene leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő, de az embert is megfertőzheti, ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival érintkezésbe kerül.

A rendőrség vasárnap közölte, hogy az állategészség-ügyi hatóság jelzése után rossz minőségű termék forgalomba hozatala bűntett gyanúja miatt folyik nyomozás.

Frissítés

A Beol azt írja, lefoglaltak kb. 240 kilogrammnyi húst, ami nemcsak az elpusztult szarvasmarhát (aminek a fejét és bőrét a legelőn szórhatták szét), hanem sertést is tartalmazott, és a helyiek azt beszélik: a házaspár rendszeresen adott el kétes eredetű húsból készült kolbászt.

A lap szerint a helyiek úgy tudják, a házaspár rendszeresen összeszedte az elhullott jószágokat a környéken, és azok húsát a feldolgozás után eladta, de ők soha nem ettek a húsokból, viszont nem csak Kötegyánba, hanem Sarkadra, sőt a megyehatáron túlra is jutott a húsokból, magánemberek mellett henteseknek, vendéglátóhelyeknek is szállítottak. (MTI, Beol)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.