A Fehér Ház nem engedte egy volt munkatársának, hogy tanúskodjon a képviselőházban

Kiélesedett a helyzet az amerikai államgépezet két, egymástól független hatalmi ága, a végrehajtó hatalom (Trump és kormánya) és a törvényhozás között. Utóbbi a tavaly novemberi félidős választások óta részben a demokraták irányítása alatt áll, a képviselőházban ők vannak többségben. Így ők vezetik a bizottságokat is, melyek a végrehajtó hatalom ellenőrzésére hivatottak.

Jared Kushner, Trump veje az arab olajmonarchiákkal ápolt baráti és üzleti kapcsolatai miatt nem kapta meg elsőre átvilágítási papírjait. Trump közbelépett.Fotó: MANDEL NGAN/AFP

A demokraták már a novemberi választás után nyilvánvalóvá tették, hogy képviselőházi többségük birtokában alapos bizottsági vizsgálatokat kívánnak folytatni a Donald Trump elnököt érintő ügyekben. És nem csupán a közvélemény figyelmét bő két éve lekötő oroszügyi nyomozást vinnék tovább, de más, Trump túlkapásaira utaló ügyekben is. Például vizsgálnák, hogy hogyan kapta meg átvilágítási papírjait Donald Trump veje, az elnök főtanácsadójaként szolgáló Jared Kushner. Kushner hosszú ideig ideiglenes engedéllyel férhetett hozzá a legszigorúbb titkokhoz is. Ezt a hozzáférését John Kelly, Trump második, időközben már távozott kabinetfőnöke megvonta, mire Trump külön utasította, hogy adja meg a végleges átvilágítási papírokat vejének. Kelly ezt annyira problémás kérésnek tartotta, hogy külön feljegyzést készített róla.

Kushner átvilágítási ügyét már csak azért is megvizsgálnák, mert a képviselőház illetékes, ellenőrzési bizottságában (House Oversight Committee) az átvilágítást végző iroda egyik karrierbürokratája, Tricia Newbold nemrég nyolc órás meghallgatásán azt vallotta, hogy főnöke, Carl Kline beosztottjai ajánlásait semmibe véve, a feltárt kockázatok ellenére saját hatáskörében adta meg a legmagasabb biztonsági engedélyeket Trump vejének és lányának. A bizottság elnöke, a demokrata Elihjah E. Cummungs ezután küldött idézést Kline-nak, aki viszont a Fehér Ház helyettes jogtanácsosa, Michael M. Purpura hétfői levele után ügyvédje útján közölte, hogy nem fog eleget tenni idézésének.

Purpura a Washington Post birtokába került levelében határozottan utasította Kline-t, hogy ne jelenjen meg a bizottság előtt, mert a Fehér Ház értelmezésében az idézés "alkotmányellenesen korlátozza a végrehajtó hatalom alapvető érdekeit".

"A kormányzat két, egyenlő ága közül mi annak az utasításait követjük, amely alkalmazza őt" - írta Purpura levelének kézhez vétele után Kline ügyvédje, Robert Driscoll Cummingsnak, akit viszont ez nem hatott meg. "A Fehér Ház és Kline úr immár nyíltan szembeszegül egy szabályosan született kongresszusi idézéssel szemben, miközben nem hivatkoznak az elnöki előjogokra. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az elnök azt hiszi, az alkotmány nem vonatkozik a Fehér Házra, és ő arra utasíthatja beosztottjait, hogy sértsék meg jogi kötelességeiket, és akadályozzák a Kongresszust ellenőrző szerepe gyakorlásában" - írta Cummings közleményében.

Az idézés megtagadásával Kline némi személyi kockázatot is vállal. Most ugyanis a demokrata többségű bizottság megállapíthatja, hogy megsértette a törvényhozást, és ha ezt megteszi, elvben a képviselőház szankciókról is dönthet. Ez elég bonyolult eljárás, és 1934 óta nem is volt rá példa. Elvben lehetőség volna arra is, hogy a képviselőház felkérése alapján a washingtoni körzeti ügyész járjon el az ügyben, ő viszont az igazságügyi minisztérium munkatársaként a végrehajtó hatalom része - ez esetben pedig pont a végrehajtó hatalom utasította Kline-t arra, hogy szembeszegüljön a másik hatalmi ággal, a törvényhozással. Mindenesetre a jogszabályok szerint Kline-t akár egy hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésre és akár százezer dolláros pénzbírságra is ítélhetik.

A történetnek van önmagán túlmutató jelentősége is. Azzal, hogy letiltották Kline tanúvallomását, a Fehér Ház azt is jelezte, hogy a most induló további eljárásokban se számíthat a törvényhozás az együttműködésükre. Ennek vannak más jelei is, például a pénzügyminiszter, Steven Mnuchin a második határidőre se adta át a képviselőház illetékes bizottságának Donald Trump mindezidáig titkolt adóbevallásait. Mindezek alapján számítani lehet rá, hogy a Mueller-jelentés további vizsgálatában se lesznek együttműködők: ez ügyben a képviselőház illetékes bizottságai iratokat idéztek be, a teljes, kitakaratlan jelentés mellett a jelentést megalapozó iratokat, bizonyítékokat is bekérték.