Index: Hónapok óta halogatja a Főváros a rendkívüli patkányirtást

politika
2019 április 24., 05:28
comments 179
photo_camera Fotó: René Gademann / Flickr CC BY-NC-ND 2.0

Az Index arról ír, hogy a Fővárosi Önkormányzat csak most szerdán dönt arról, hogy súlyos közegészségügyi veszélyre hivatkozva azonnali és rendkívüli patkányirtást rendel el. 

A lap szerint mindez azért furcsa, mert az illetékes fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztálya már tavaly októberben arra figyelmeztetett: annyira megsokasodtak a patkányok, hogy irtásuk célzott és megnövekedett hatású intézkedést igényel.

Decemberben megháromszorozta az önkormányzat a patkányirtásra szánt forrásokat, ami számszerűen azt jelentette, hogy Budapest a korábbi 260 milliós keretet 650 millió forinttal toldotta meg. 

Az Index most viszont arról cikkez, ebből az extra keretből idáig nem került felhasználásra pénz, azaz továbbra is csak alapszolgáltatások vannak érvényben, miközben az invázióról már tavaly ősz óta szólnak a hírek. 

Az önkormányzat az RNBH konzorciumot bízta meg a munkával, de az Index birtokába került előterjesztés szerint csak a mai (szerdai) napon utalnak majd ki a keretből 300 millió forintot az emelt szintű patkányirtás költségeinek fedezésére. Az előterjesztésben az is szerepel, hogy erre a közegészségügyi súlyossága miatt van azonnal és sürgősen szükség.

Kitérnek a cikkben arra is, hogy 47 éven keresztül a Bábolna Bio végezte ezeket a munkálatokat, a Főváros azonban váltott, de a megbízott vállalat nem ura a helyzetnek. Jelenleg azonban, áll az előterjesztésben, olyan sürgős irtásra van szükség, hogy nincs idő a szerződés felbontására, és más irtócég bevonására. 

A helyzet állítólag a I., V., VI., VII., VIII., IX., XIII., XIV., XIX., XX. kerületekben a legsúlyosabb.  Az előterjesztés szerint az országos tisztifőorvos megerősítette a hivatalnak, hogy a fertőzöttség mértéke „alaposan meghaladja” az elvárt mentes állapot mértékét. 

Tarlós István korábban azt nyilatkozta, sikerült mérsékelni a bejelentések számát, ami havi 350 magasságában jár, de a hivatal hivatalosa számokat nem közölt. Az RNBH ezzel szemben nem adott ki adatokat az Index kérdésére. Az újság ezzel együtt úgy tudja, hogy az év első 3 hónapjában annyi bejelentés futott be az RNBH konzorciumhoz, ami egy év alatt volna szokványos, és még csak most kezdődhet az intenzívebb időszak. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.