272 szavazatszámláló vesztette eddig életét az indonéz választásokon

külföld
2019 április 29., 06:38
comments 39

Már több mint 270 halálos áldozata van az indonéz parlamenti választásoknak. Ők ezúttal nem a politikai erőszaknak, hanem a brutálisan sok túlórának estek áldozatul: valamennyien szavazatszámlálók voltak. Indonéziában április 17-én, az ország történelme során először egyszerre tartottak elnök-, parlamenti és önkormányzati választásokat. A szavazáson a 193 millió választásra jogosult 80 százaléka szavazott országszerte 800 ezer szavazóhelyiségben, egyenként akár öt szavazólapot is leadva. Vagyis a szavazatszámlálóknak csaknem egymilliárd szavazatot kell kézzel összesíteniük.

A hatóságok összesítése szerint szombat estig 272 szavazatszámláló vesztette életét, jellemzően a túlhajszoltság miatt. Az indonéz Választási Bizottság (KPU) szóvivője, Arief Priyo Susanto tájékoztatása szerint további 1878 szavazatszámláló betegedett meg.

Susanto tájékoztatása szerint az egészségügyi minisztérium már április 23-án körlevélben szólította fel az egészségügyi intézményeket, hogy soron kívül lássák el a kimerült szavazatszámlálókat. Mint mondta, az ország pénzügyminisztériuma már dolgozik az áldozatok családjainak kártalanításán.

A sok halott miatt az ellenzéki jelölt, Prabowo Subianto kampánya már bírálta a KPU-t, szerintük ugyanis nem megfelelően kezelték munkatársaik munkaterhét. Prabowo, aki a független közvélemény-kutatók jelentései szerint valószínűleg elvesztette a választást, nagymértékű csalásokra gyanakszik, és győztesnek hirdette magát. A gyors felmérések szerint amúgy 9-10 százalékpontos vereséget szenvedhetett a regnáló elnökkel, Joko Widodóval szemben. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.