1 százalék: „Nem nekem fontos, ezért fontos nekem”

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Amióta a NAV elkészíti az adóbevallás tervezetét, még többen felejtenek el rendelkezni a civileknek adható 1 százalékról - mondta Móra Veronika Ökotárs-igazgató, aki az egyik ötletgazdája volt a fent látható figyelemfelhívó klipnek, amelyet több szervezet hozott össze közösen.

A felajánlások összege tavaly mintegy nyolcmilliárd forint volt, de az adózok több mint fele senkit sem támogatott. Talán nem kell ecsetelni, mekkora segítség lenne most ennek a területnek néhány pluszmillió, pluszmilliárd.

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.