Az MSZP levette a patkányozós válaszvideót a Facebook-oldaláról

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Eltávolították a párt közösségi oldaláról azt a videót, melyet a Fidesz Bangóné patkányozása után indított kampányára adott válaszul az MSZP. Ujhelyi István az erről szóló bejegyzésében azt írja, üzenetük elérte célját és célzottjait, és nem akarnak lesüllyedni „a mocsárba melléjük dagonyázni”.

A patkánygate múlt csütörtökön indult, amikor az MSZP-s  Bangóné Borbély Ildikó az ATV műsorában azt mondta

„...sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten. (...) Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon és okoztak is az elmúlt időszakban.”

A Fidesz ezt úgy értelmezte, a képviselő ezzel az ő szavazóikat nevezte patkánynak, és azonnal ellentámadásba lendültek. Bár Bangóné nem sokkal később azt állította, meg sem fordult a fejében, hogy a Fidesz-szavazók patkányok, de azért bocsánatot kért a szerinte félreértelmezett szavaiért.

A Fideszt ez nem hatotta meg, és „többlépcsős kampányt” indítottak a patkányozásról.

Ezután jelent meg az MSZP és a párt kampányfőnöke, Ujhelyi István oldalán is egy-egy videó a témában, melyekben annak ellenére álltak bele a patkányozásba, hogy Bangóné azt állította, félreértelmezték a szavait. Ma reggel Ujhelyi István Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írja, kampányfőnökként nehéz helyzetbe került, de mivel kemény fából faragták, úgy döntött, beleállnak a dologba. 

„Békeszerető és békességet hirdető ember vagyok, de ha minket ütnek, csak megkeményítenek vele és kész vagyok visszaütni, ha kell” - írja. „Kampányfőnökként ezután is bármikor kiállok és megvédem közösségünk tagjait és választóinkat a nemtelen, hazug és gerinctelen támadásoktól. Ezután sem fogjuk tűrni, hogy hazaárulózzanak vagy az akasztásunkon viccelődjenek a hatalom szereplői és kiszolgálói. Ha támadnak, mi visszatámadunk. Ez az MSZP nem hagyja magát, jobb, ha a fideszes urak és kiszolgálóik ezt tudomásul veszik!”

A kampányfőnök azt írja, meghallotta és megértette közösségük véleményformálóinak féltő szavait is. Azt írja, az MSZP nem akar az ország kútmérgezője lenni. „Nem akarjuk kirúgni magunk alól a rothadt hatalommal szemben meglévő morális mankónkat. Nem is tettük, nem is tettem. Nem is fogom soha. Mi különbek vagyunk ennél a rezsimnél és féktelen maffiacsaládjánál. Nem is folytatunk patkányozós kampányt. A Fidesz hazug, súlyos pénzekkel meghirdetett kampányára adtunk hangos, karakán és - vállalom - sokkoló választ. 

Ujhelyi a visszajelzések alapján úgy érzi, igény volt arra, hogy határozottan kiálljanak magukért, a válaszvideóval pedig az üzenetük elérte célját és célzottjait,

„a mai nappal le is vettük az oldalainkról. Mert nem süllyedünk le a mocsárba melléjük dagonyázni. De azt sem tűrjük, hogy minket belenyomjanak. Elvárom, hogy a Fidesz befejezze hazug kampányát velünk szemben.”

„Kampányfőnökként teszem a dolgom, a Fidesz vezetőinek és méregkeverőinek szóló válaszadás után visszatérünk az európai üzeneteink közvetítéséhez. Mert van egy olyan európai víziónk, a “Haza, Szeretet, Európa” programja; amely támogatást és figyelmet érdemel. Tesszük a dolgunk” - zárja írását Ujhelyi.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.