Hiába vonták vissza a Mészárosnak és Tiborcznak kedvező helyi határozatot Keszthelyen, marad a megemelt beépíthetőség

balaton
2019 április 30., 08:53
comments 37

Múlt héten vonta vissza Keszthely képviselőtestülete a a város vízparti területeinek kiemelt fejlesztési státuszát - ez volt az a helyi határozat, mely Mészárosnak és Tiborcznak kedvezett volna. A hirbalaton.hu szerint viszont ettől megmarad a megemelt beépíthetőség, erről ugyanis már a január 8-i testületi ülésen döntöttek.

A kiemelt fejlesztési státusz csupán azt segítette volna, hogy gyorsabban haladjon a Balaton partján végighúzódó sétány rekonstrukciója, a kikötők és a város két régi hotele, a Hullám és a Balaton Szálló felújítása vagy újraépítése. Idén március 15-én lépett hatályba az új Balaton-törvény, ami szigorítja a vízparti építkezés szabályait, ezt próbálták több településen is beelőzni. Keszthelyen a helyiek tiltakozása miatt vonták vissza a helyi határozatot, de a hirbalaton.hu szerint ez semmiben sem változtat azon, hogy a januári döntés értelmében nőtt a beépíthetőség.

A keszthelyi kikötőben a beépíthetőség – az önkormányzati előterjesztések szerint – a korábbi 4-ről 10 százalékra, a maximális építménymagasság pedig 4,5 méterről 7,5 méterre nőtt. A lerobbant Balaton Szálló területén, és a Hullám Szállónál – ezek is Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartoznak –, továbbá az önkormányzati tulajdonban lévő sportpálya esetében a korábbi 30 százalékos maximális beépíthetőséget 50 százalékra emelték. A pavilonsor beépíthetősége 40-ről nőtt 50 százalékra. A megengedett építménymagasságokat 7,5 méterről 8 méterre emelték.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.