A szélsőjobboldal szelfikirálya forgatott egy politikai akciófilmet Magyarországon

Matteo Salvini olasz belügyminiszter a bevándorlásellenes európai jobboldal szimbolikus alakja, Orbán Viktor szerint pedig egyenesen Európa legfontosabb embere. Csütörtöki magyarországi látogatásán viszont elsősorban azt mutatta meg, hogy

mitől az újgenerációs influencerpolitizálás nagy figurája.

Rövid magyarországi látogatásából saját közösségi oldalain valóságos miniakciófilmet hozott ki. Alig szállt le a gépe, máris helikopterbe ültek magyar kollégájával, Pintér Sándorral, hogy elrepüljenek a déli határhoz

Ahol Orbán Viktor várta, hogy elkészüljenek a látogatás egyértelműen legfontosabb dokumentumai, a kerítés melletti közös képek, amikből biztosan mémek, kampányanyagok, remixek és Youtube-videó hátterek tömegei fakadnak majd, Európa utolsó védőit szimbolizálva.

Matteo Salvini és Orbán Viktor.Fotó: Matteo Salvini Facebook

Még egy toronyba is felmásztak, hogy megtekintsék a tájat távcsővel.

Önmagában persze nem ritkaság, hogy egy politikus így közvetítsen saját útjáról, Orbán Viktor is meg szokta tenni, sőt, félállami sajtóbirodaloma ezúttal arról is beszámolt, hogy a miniszterelnök Túró Rudit fogyasztott Röszkéről hazafelé. Salvini felemelkedésében viszont kulcselem a socialmédiázás.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Salvinit a szélesebb európai közönség tavaly ismerte meg, amikor pártja, a Liga óriási meglepetésre a szintén populista, de nem szélsőjobboldali Öt csillaggal közösen megalakította a nagy mainstream-ellenes olasz kormányt. Akkor Salvinit jellemzően a populista újhullámhoz sorolták, pedig eddigre már túlvolt egy jelentős olasz belpolitikai hadműveleten. A Liga (korábban Északi Liga) ellenségei régen a lusta délolaszok voltak, és Róma, aminek fennhatóságát el sem akarták ismerni - innen kormányozták át a pártot abba a pozícióba, hogy az ellenség Brüsszel és a bevándorlók lettek, amivel már az egész országban lehetett szavazatokat szerezni.

Szelfipopulizmus

Ehhez pedig kellett az is, hogy Matteo Salvini folyamatosan ott volt az emberek arcában a Facebookon. 2015-ben, az európai bevándorlási válság idején fél év alatt megháromszorozta követői számát, miközben napi átlagban tízszer posztolt - más politikusok ekkoriban egy hónap alatt posztoltak ennyit. (Azóta már 3,7 millió követője van.) Ami Trumpnál a Twitter, az nála a Facebook, rengeteg élő közvetítést használ, bejelentkezik az utcáról és a hivatalából, ezzel pedig folyamatosan erősíti az érzést, hogy itt most valami igazi történik, szemben a „mainstream média hazugságaival”, és „az emberektől elzárkózó elit” világával. 

Megosztja az étkezéseit, a véradását, sokat ír a szüleiről, vég nélkül szelfizik, és mutatja magát átlagembernek, aki viszont ott van az akció közepén a helikopteren, ha kell. Mindezt természetesen nem egyedül csinálja: social media-csapata a Guardian cikke szerint olyan meghatározó a politikájában, hogy még a legfontosabb politikai tanácskozásokra is bemehetnek.

Így pedig, míg Orbán Viktor „legjobb barátjának”, Silvio Berlusconinek még saját médiabirodalomra volt szüksége, Salvini megoldja ezt saját ételfotókkal és Facebook live-okkal, szavazói pedig egy pillanatra sem maradnak le arról, hogy „végre valaki tényleg tesz a népért”.

És simán megcsinál olyan dolgokat is, amit egy más politikus sem vállalna be - ezt Douglas Murray brit író egy februári esettel érzékeltette.

Amikor Salvini egy tömeg előtt a migránsok hajóinak megállításáról beszélt, valaki bekiabálta neki, hogy te szar gyilkos. Más politikus talán zavarba jött volna ettől, vagy úgy csinál, mint aki meg sem hallotta. Salvini viszont egy pillanat alatt kommentelővé változott, és mindenki előtt azt mondta:

„Értékes hozzászólás egy úriembertől. Tapsoljuk meg érte, mert most nyert meg magának 10 bevándorlót az otthonába, akiket rendszeresen etetnie kell majd!”

Rossz jel

Az EP-kampányra tehát látványos PR-anyagok készültek, arra viszont a sajtótájékoztatón nem adtak választ, tényleg közös szövetségben folytatják-e. Orbán azt mondta, nyíltan és látványosan keresik az együttműködést, de hogy milyen formában, azt majd ez EP-választás eredményei alapján döntik el. A Néppártból Markus Söder bajor kormányfő, a német CSU elnöke a látogatásról azt mondta, szerinte „rossz jelzés”, mert nincs és nem is lehet együttműködés a populistákkal, vagyis nemcsak Salvinivel, de Marine Le Pen pártjával és a német AfD-vel sem. Söder szerint ezt a jelet  minden bizonnyal figyelembe veszik majd a Fidesz néppárti tagságának felülvizsgálatakor.

Salvini európai szövetsége egyelőre nem robbant be, áprilisi bemutatkozásukon a vártnál jóval kevesebb párt csatlakozott hozzájuk. A következő erődemonstrációjukat május 18-án tartják Milánóban, Orbán nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ott lesz-e. Jövő héten viszont Budapestre érkezik Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke, aki szintén a formálódó európai szélsőjobboldali pólus meghatározó alakja lehet.